A Dundee Precious Metals nevű kanadai cég a Bulgária déli részén lévő Krumovgrad térségében évi 130 ezer uncia arany kitermelésére alkalmas bánya megnyitását tervezi.
A beruházás ellen 2005-ben nagyszabású mozgalom bontakozott ki, amiben részt vesz a város polgármesteri hivatala, három nemzetközi környezetvédő szervezet (Green Balkans, Bankwatch és Bird Life), a görög és a török bányafigyelő szolgálat, valamint két határmenti görög prefektúra is.
A tiltakozás oka, hogy a romániai Nagybányához, és a Verespatakra tervezett bányához hasonlóan a bulgáriai aranybányában is ciánnal nyernék ki a nemesfémet. A környezetvédők attól tartanak, hogy mérgező anyagok juthatnak a közeli Krumovica folyóba. A Krumovica a görög Ardasz folyóba ömlik, az pedig az Évrosz görög-török határfolyóba, így három országot is érinthetne egy esetleges szennyeződés.
A kanadai cég képviselője, Lawrence Marsland úgy nyilatkozott, hogy a bolgár kormánynak beterjesztett környezettanulmány tiszteletben tartja az európai normákat és törvényeket, és a cég pedig meghívta a tanulmány vitájára azokat is, akik ellenzik a tervet. A környezetvédők szerint az 1994-ben aláírt Espoo nemzetközi egyezmény értelmében a bolgár kormányon kívül a görögnek és a töröknek is beleszólása lehet a döntésbe. A görög kormány azonban már egyetértését nyilvánította ki a kanadai tervvel, annak ellenére, hogy az ellen augusztusban tiltakozott Krumovgrad polgármesteri hivatala, szeptemberben pedig Évrosz és Rodope görög prefektúrák vezetősége.
origo.hu
Bolgár tiltakozás ciános aranybányászat miatt
Bolgár, görög és török környezetvédők tiltakoznak az ellen az aranybánya ellen, amit a tervek szerint egy kanadai cég nyitna meg. Az aranyat a cég ugyanazzal a ciános technikával nyerné ki, mint a 2002-es tiszai ciánszennyezésért felelős Aurul.
2005. 10. 16. 8:09
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!