Orbán Viktor: Ha melózunk, nyerünk, ha nem melózunk, nem nyerünk + videó

A kormányfő a Várkert Bazárban beszélgetett a Mandiner rendezvényén.

2026. 02. 04. 18:23
Orbán Viktor
Orbán Viktor miniszterelnök Fotó: Facebook
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A miniszterelnök úgy fogalmazott, az egy vita nélküli tétel volt korábban, hogy a fejlődés azt jelenti: minél inkább hasonlítsunk a nyugatiakra. Azt mondta, semmi nem szólt korábban ez ellen. Ez már nincs így a kormányfő szerint. Ebből már az okos emberek könyvtárnyi irodalmat hoztak össze.

A gazdasági számokról szólva azt mondta, Európa lefele halad, az amerikaiak tartják magukat, az ázsiaiak pedig jönnek felfelé.

A kormányfő elmondta: a magas technológiájú ázsiai árukkal szemben már védeni akarják az európai piacot.

A kormányfő szerint semmilyen reményt nem szabad fűzni az unióhoz. Megjegyezte: az unió alapgondolata volt a legnagyszerűbb gondolat, de ami kijött ebből az egészből, az az, hogy meg akarják mondani, kikkel élhetünk együtt, cenzúra van, bele akarnak tolni minket egy háborúba.

A kérdés az, hogy mi lesz a magyarok jövője.

 

Munkaalapú társadalmat hoztak létre

– Én 2010 óta mást sem csinálok, csak azokat a megoldásokat keresem, amelyek nem keletiek, nem nyugatiak, hanem a magyaroknak jók – jelentette ki a kormányfő. Elmondta, éppen ezért hozott létre a kormány egy családalapú társadalmat. 

Nem véletlenül hoztunk létre egy munkaalapú társadalmat. Mert Nyugat-Európában segélyalapú társadalom van

– jelentette ki Orbán Viktor. Elmondta, Magyarországon egy ilyen rendszer elképzelhetetlen és megvalósíthatatlan, és hatalmas feszültségeket szülne. Emlékeztetett,

Magyarországon 2010-ben tizenkét százalék volt a munkanélküliség, most pedig négy. 

 

 

– Ha megnézik a nyugat-európai gazdaságokat, és összehasonlítják a magyarral, akkor azt fogják látni, hogy a kettő egy teljesen más világ – mutatott rá a kormányfő. Kijelentette, Magyarország azért elismert nemzetközi szinten, mert nem a nyugatiakat másolja, hanem a saját útját járja. A miniszterelnök elmondta, a nemrég megválasztott, jobboldali chilei elnök is a magyar családpolitikát igyekszik lemásolni.

 

Sorsot fogunk választani

A kormányfő szerint az ellenfelet is komolyan kell venni. Úgy fogalmazott, majdnem azt mondta, hogy intellektuálisan, de szerinte hagyjuk az intellektuális színvonalat. Az ellenfél rendszerváltást akar. Van, ami itt van, meg van egy brüsszeli rendszer. Ők ezt akarják Magyarországra hozni. Úgy véli, ez a választás legnagyobb tétje. Sorsot fogunk választani.

Ha a brüsszeli utat választjuk, nem fogunk visszatérni a nemzeti rendszerre vagy nagyon nehéz lesz

– jelentette ki a kormányfő. Orbán Viktor kifejtette: az amerikaiaknak igazuk van abban, hogy a régi nemzetközi intézmények megbénultak, ezért kell valami újat csinálni. Ez a Béketanács. Az amerikai elnök erre vállalkozott. Kevés dolog van, amire ne vállalkozna Donald Trump. A kormányfő megérti, hogy egy európai kultúrájú embernek ez nem tűnik tárgyalásos megoldásnak, de tönkrementek a nemzetközi intézmények. Ő is azért kért a kormánytól felhatalmazást, mert ebből még kijöhet valami. A régi világrend vége szerinte ebből is kiolvasható.

A magyarok végig azt gondolták, hogy Amerikában egy változás jól jönne. Miközben az európai elit epét hányt az amerikai elnöktől, akár kormányon, akár ellenzékben volt, mi, magyarok egyedüliként kitartottunk mellettük – jegyezte meg Orbán Viktor. Elmondta, rendszeresek a tárgyalások az amerikai elnökkel a látogatásának időpontjáról. 

A miniszterelnök kiemelte, a korábbi amerikai kormányzatnak komoly szerepe volt abban, hogy az ukrajnai háború tovább eszkalálódjon. Példaként említette, hogy a háborúval és a szankciókkal kapcsolatos német álláspont 180 fokban változott meg mindössze három hónap alatt. 

Azok után ami történt, jogos a magyarok igénye az amerikai elnök látogatása kapcsán – jelentette ki Orbán Viktor.

 

Nem szabad megenni azt a mesét, hogy jól járhatunk Brüsszellel

A kormányfő kiemelte: a helyzet, amiben vagyunk, rendkívül veszélyes. Nem szabad megenni azt a mesét, hogy jól járhatunk Brüsszellel. Nem véletlen, hogy azon ügyködnek, hogy elvegyék a tagállamok vétójogát. Mint kifejtette, ez nem is vétójog, mert egy döntés akkor születik meg, ha minden tagállam egyetért. Ő nem egy döntést vétóz meg, olyan döntés nincs is, mert nincs közös akarat. Ukrajna tagságát is többségi döntéssel akarják elfogadni. De hogy erre áttérjenek, ahhoz is egyhangúság kell. 

Ez azon múlik, hogy a magyar nemzet egységes-e, tud-e nemet mondani. 

A miniszterelnök tájékoztatott: ha az USA úgy ítéli meg, hogy Európával az együttműködés helyett konfliktusra van szükség, akkor vállalni fogják, ne legyenek kétségeink. Példaként a vámháborút említette. A kormányfő elárulta, Amerika a dollár értékének mozgatásával orvosolni tudja a problémáit. Ez addig működik, amíg a dollár az egyetlen világpénz. Az unió azonban létrehozta az eurót. Nem akarják az amerikaiak, hogy túl erős pénz legyen az euró. Ez a legnagyobb akadálya a barátságnak az USA és Európa között.

Fotó: MTI

Az első pillanatban kell világos pozíciót elfoglalni, elsőként el kell mondani, hogy nem megyünk háborúba, ránk ne számítsatok

– mutatott rá Orbán Viktor. Kifejtette, az első és a második világháború során ezt a kijelentést nem tették meg a hatalmon lévő magyar vezetők. – Kívülről mindig meg fognak kínálni minket valamivel. Ajánlatokat tesznek, és ha felülünk ennek, abból baj lesz. Éppen ezért biztos parlamenti többségre és erős népi támogatottságra van szükség a háborúból való kimaradáshoz – jelentette ki a miniszterelnök. 

Orbán Viktor kijelentette, éppen ezért életveszélyes az oroszok engedélye nélkül európai katonákat küldeni Ukrajnába. 

Mindent meg kell tennünk, hogy egy orosz–ukrán testvérháborúból nehogy regionális, európai vagy világháború legyen

– jegyezte meg a kormányfő.

 

Hetente kilencezren halnak meg

Úgy véli, ha nem tartjuk tiszteletben, hogy európai katonákat nem küldünk Ukrajnába, akkor konfliktusok jöhetnek a kontinensen. A kormányfő azt mondta,

minden héten meghal vagy hadirokkant lesz kilencezer ember a két oldal áldozatait összeadva. Ez egy hónapban 36 ezer, egy év alatt négyszázezer embert jelent. Erre ad kilencvenmilliárd eurót az unió. 

Hozzátette: ezek nem légből kapott adatok, minden nyugati szolgálat ezekből az adatokból dolgozik.

 

A kihívók Brüsszelben vannak

Orbán Viktor arról is beszélt: az ő kihívói Brüsszelben vannak, onnan küldtek ide valakit. Ha megnyerik a választást, az igazi csatákat Brüsszelben kell megvívni. A kormányfő azt mondta, Magyarországon van 43 százaléknyi ember, aki sosem szavazott a jobboldalra. Ebből kell kiindulni. Nem könnyű a háborúval szemben, a béke mellett sem egységet teremteni. Hozzátette: közös bennünk, hogy szenvedélyesen szeretjük a hazánkat, tehát Magyarország egy patrióta ország. Azt is mondta, hazánk keresztény ország. A keresztény tanítások irányadóak hazánkban.

Magyarország az egyik leginkább individualista ország Európában, ahol keveredik a kereszténység, a nemzeti öntudat és az individualizmus – jelentette ki a miniszterelnök. Elmondta, a legfontosabb azt megérteni, hogy

a szavazáskor egyedül az számít, hányan mennek el a szavazóurnákhoz, mennyire sikerül a mozgósítás. 

– Régi kommunista dolog, hogy mindig arra készülnek, amivel vádolják az ellenfeleiket – emelte ki Orbán Viktor. Pozitívumként a kormányfő kijelentette, a kampányban mindenki lehetőséget kap arra, hogy együtt legyen, és beszélhessen a mindenkit érintő kérdésekről. 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.