A hetvenes évek masszív, egész családokat, sőt egész falvakat érintő marokkói, algériai emberimportja – akik akkor azért kellettek, hogy az Aulnay-i Citroen és a Flins-i Renault üzemben dolgozzanak – immár visszafordíthatatlan. A mindennapok diszkriminációjának jellemző részlete: az elővárosokhoz tartoznak a rosszul, illetve nyomorultul felszerelt egyetemek. Aki Nanterre-ben, Créteil-ben, vagy éppen Villetaneuse-ben lakik, annak, hogy a bel-párizsi egyetemekre: a Jussieu-re, vagy a Sorbonne-ra felvegyék, meg kellett hamisítania a lakcímét.
Az elővárosokban nem ért véget mindmáig a gyarmatosítás – állítja a „Köztársaság bennszülöttei” mozgalom, melyhez baloldali és zöld politikusok is csatlakoztak. Kijelentik: a „szociális apartheid” megfelel a faji elkülönítés politikájának. Felhívásukban a rendőröket megszálló erőknek nevezik, számukra a szociális munkások, a tanárok, a nevelők – mint egykor a misszionáriusok – a kizsákmányolók segédei. Most a „köztársaság bennszülöttei” ellenállnak, amit nyomoruk legitimál.
Az erőszakkitörések a sokáig elhallgatott francia gyarmati politikai és az algériai háború kísérő programjának tűnnek. Újabb lökést adnak a vitáknak azok a kisebbségek, melyek a Vichy-múlt mostani feldolgozásából kirekesztve érzik magukat. A megfigyelők már egyfajta „áldozatok közötti konkurenciaharcról” beszélnek: a Holokauszt-ceremóniákkal szemben mások a rabszolga-kereskedelmet emlegetik. Közéjük tartoznak az olyan teoretikusok, mint Tariq Ramadan, akik már a fejkendő viselés betiltása után ezt a hangot ütötték meg és intifádára (palesztin felkelés – a szerk.) szólították fel híveiket.
Pascal Blanchard történész a francia gyarmati múltról való, szándékos megfeledkezésben látja a mostani lázongások okát. A gyarmati történelem hét emberöltőt és közel 700 millió embert érint. Ha egy ország egyáltalán nem készít tananyagokat, nem épít emlékhelyeket erről a történeti korszakról – mit tehet egy tanár egy olyan osztályban, ahol a diákok 70 százaléka az egykori gyarmatokról származik? Mit mondhat nekik? A diákokban ez a történelemszemlélet csak azt az érzést erősíti, hogy őket a „köztársaság ellenségeinek” tekintik, vagy éppen illegitimnek tartják.
Elkeserítő tapasztalatairól számol be Francois Bon: az író évtizedek óta próbál a bevándorlókban uralkodó megvetés ellen küzdeni és bizalmuk legalább egy szeletét elnyerni. Pantinban, ahol előadásokat tart, mindinkább falakba ütközik. Sokéves munkája zsákutcában végződött. Az elmúlt júniusban két szakmunkás iskolást, aki portrékon dolgozott, 10-11 éves gyerekek zavartak el. Vagy három hete a Pantin-i könyvtárban, ahol leendő fodrászlányokat tanított, előbb öt, majd tíz fiatal akadályozta meg abban, hogy nővéreiknek és barátnőiknek az irodalomról beszéljen. Hirtelen megjelentek a kapucnisok és világosan kifejezték a „fehérek” iránti megvetésüket. Bon azzal fejezi be írását, hogy a legszívesebben üvöltene a fájdalomtól.
forrás: nzz.ch, faz.net, nouvelobs.com
origo.hu
Csibi Krisztina a kormánypártok jelöltje a Tolna vármegyei időközi parlamenti választáson
