Öt régióban tömörül a legtöbb francia „városi problémás övezet” (ZUS) északon, Elzász-Lotaringiában, Párizs környékén, Lyonban, Marseille-ben. Az első olajválságig százezerszámra importáltak oda a Maghreb zónából munkásokat. Az alacsony képzettségű és rosszul integrált emberek váltak a dezindusztrializáció első áldozataivá – írja a Neue Zürcher Zeitung, amely a gettólázadás okait keresi cikkében a francia szociológus, Michel Wieviorkának az erőszakról frissen megjelent könyve alapján.
2004-ben a munkanélküliek aránya 15-59 év közöttieknél az ZUS-ban elérte a 20,7 százalékot, ami a duplája az országos átlagnak. A 25 év alattiak harmada, egyes elővárosokban a fele volt munka nélkül.
A hátrányos helyzetű elővárosi iskolák problémái ismertek: túlzsúfolt osztályok, túl sok kezdő pedagógus, hiányzó keveredés – az idegenből származó, rosszul integrált fiatalok csak a maguk fajtával találkoznak az iskolában. Gyakran a szülők sem képesek a nevelési feladataikat ellátni, vagy azért mert a hosszú munkában (és az éppen olyan hosszú utazásban) teljesen kilúgozódnak, vagy azért mert a tartós munkanélküliség aláássa tekintélyüket. Esetleg azért, mert szülőhazájukból hozzák magukkal a nevelési módszereiket, melyek a gettókban hatástalanok; mint a fekete-afrikaiak, akik a gyereket egész nap kóborolni hagyják, hiszen otthon „az egész falu neveli őket”, vagy a Maghrebből származók, akik lányaikat rövid pórázon tartják, míg a fiúknak majdnem mindent megengednek.
Az igazságtalanság érzése és az elismerés hiánya felháborodást, vagy dühöt válthat ki, amely könnyen átcsaphat erőszakká egy egyszerű esemény következtében, mely a vélt, vagy valós szociális, esetleg faji diszkriminációra emlékezteti az érintetteket. (1990. október 6-án Vaulx-en-Velinben háromnapos lázongást váltott ki egy motorbaleset, melyben életét veszítette egy mozgássérült. A balesetet okozó motorkerékpár vezetője azt állította, hogy egy szembejövő rendőrségi autó szándékosan vágott elé.) A fiatal gettólakók gyakran már semmilyen kapcsolattal sem rendelkeznek a társadalommal, a buszvezetőre, a vonatvezetőre, a tűzoltóra, sőt a postásra is már nem mint közszolgálati alkalmazottra, hanem egy ellenséges (állam)hatalom ügynökére tekintenek.
A gettólakók legtöbbjének viszonyát a rendőrséghez a félelem, a bizalmatlanság, az agresszivitás, sőt a gyűlölet hatja át. Az igazoltatások és motozások, ahol őket rendszeresen letegezik, gyakran szidják, vagy akár verik, a mindennapok részévé váltak. Sokan közülük úgy érzik – gyakran nem kevés jogalappal –, hogy pusztán a bőrszínük alapján ellenőrzik őket.
Antirasszista egyesületek gyakran hajtanak végre úgynevezett teszteket, melyeken különböző bőrszínű fiatalokat küldenek egyes klubok bejáratához, vagy olyan jelentkezési leveleket postáznak, melyben félreismerhetetlen az illető etnikai háttere. Így rendszeresen megtapasztalják a mindennapos diszkriminációt.
A szociológus Eric Marlière egy rendkívül tanulságos néprajzi tanulmányt készített az egyik, inkább békésnek számító, Párizstól északra elhelyezkedő gettóról. Olvasás közben az ember legszívesebben a fejéhez kapna. A gettó lakóit olyan fokú bizalmatlanság jellemzi, ami már az üldözési mániával határos. Egy ismeretlen autó, mely többször elhalad az utcában, egy ablak mögötti sziluett, vagy éppen egy megmozduló függöny: mindent egy képzelt rendőri megfigyelés jeleként értelmeznek. Eme általános bizonytalanság következményei igencsak szembetűnőek. A színes bőrű gettólakók igen gyakran vágják a fejéhez annak, aki nem tudott nekik cigarettát adni: te is rasszista vagy.
A legtöbb feketének és Maghrebből érkezettnek a fehérek a priori ellenségnek számítanak, amit a fehérellenes rasszizmustól csak egy lépés választ el. Az ellenséges külvilágtól való félelmükben a fiatal gettólakók, „saját” utcáikba, háztömbjeikbe húzódnak vissza. Területi mobilitásuk alig nagyobb, mint a szociális (ami a fő oka annak, hogy a gyújtogatók saját negyedeikben garázdálkodnak). Számos szociológus leírta azt a jelenséget, ahogyan a gettólakók, területüket körülhatárolják, megjelölik. A jelenlegi lázongásokat sem lehet megérteni, ha az ember nem tartja szem előtt, miként látják a külső jelenségeket a gettó-kultúra prizmáján keresztül. Egy olyan megjegyzés, mint Sarkozy bejelentése, most a cél „a köztársaság elveszített területeinek” visszafoglalása, a gettólakók szemében arra tett kísérlet, hogy szinte az utolsó tulajdonuktól is megfosszák őket.
origo.hu
Ki lehet a Soros-ügynök Magyar Péter pártjában?
