Magyarország szorosabb politikai együttműködésre szeretné rábírni EU partnereit az oktatás-képzés, valamint a szociálpolitika területén – olvasható Gyurcsány Ferenc nyilatkozata a Frankfurter Allgemeine Zeitungban. A kormányfő európai lapok munkatársaival találkozott és osztotta meg velük véleményét az EU-ról. A lap szerint Gyurcsány Ferenc azt reméli, hogy az így keletkező új impulzusokkal az unió képes lesz átlépni a bizonytalanság korszakát, melybe az alkotmánytervezet francia és holland elutasítása az EU-t taszította. Abban a helyzetben, amikor Európa a globalizáció kihívásaira kell, hogy választ adjon, az uniós partnereknek nem szabad magukat a „szűklátókörű nemzeti érdekek képviseletre” korlátozniuk – nyilatkozta Gyurcsány.
A miniszterelnök az új együttműködési formák iránti igényét az alkotmányos szerződés kudarcával indokolta. – Félreérthetetlenül látszik, hogy jelenleg nem létezik elegendő eltökéltség az európai álom megélésére. Ez a legtöbb ember számára üres és bürokratikus fogalom – nyilatkozta a politikus. Magyarország ennek ellenére betartja az alkotmányt melyet Litvánia után másodikként ratifikált. Már most is léteznek Európában, nem utolsó sorban a skandináv államokban, jó példák arra, hogy EU szerződések nélkül is lehetséges a szorosabb együttműködés. Gyurcsány az „együttműködés harmadik útjáról” beszélt, melyekre az egységes az unió által előírt jogi keretek, valamint a bel- és igazságügy területén a szorosabb együttműködés klasszikus formái – mint az eurócsoportban és az úgynevezett schengeni országok – mellett adódna lehetőség.
A miniszterelnök visszafogottan nyilatkozott a december közepén Brüsszelben az unió 2007–13 közötti költségvetéséről tartandó csúcstalálkozón elérendő megegyezés esélyeit latolgatva. – Nagyon távol vagyunk egy kompromisszumtól – fogalmazott Gyurcsány. Szerinte elfogadhatatlan az az elgondolás, hogy a megállapodást a tíz új EU tagállam infrastrukturális fejlesztéseire szánt támogatások megkurtításával érjék el. Leszögezte: diplomaták Budapesten úgy tájékozatták, az akkori lengyel miniszterelnök Belka ajánlata, miszerint egy kompromisszum érdekében lehetséges volna a támogatások egy részéről történő lemondás, már érvénytelen.
Ennél a Brüsszelben az EU bizottságánál bemutatkozó látogatáson tartózkodó lengyel miniszterelnök Marcinkiewicz kompromisszumkészebbnek mutatkozott.
Gyurcsány: Magyarország a „harmadik út” híve az EU-ban
Az „együttműködés harmadik útjáról” beszélt Gyurcsány Ferenc európai újságíróknak, melyekre az egységes az unió által előírt jogi keretek, valamint a bel- és igazságügy területén a szorosabb együttműködés klasszikus formái – mint az eurócsoportban és az úgynevezett schengeni országok – mellett adódna lehetőség.
2005. 11. 24. 14:33
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!