Lapértesülések szerint a németországi Szövetségi Hírszerző Szolgálat (BND) figyelte a Focus hírmagazin egyik szerkesztőjét, Josef Hufelschulét és Erich Schmidt-Eenboom tudományos kutatót. Könnyen lehetséges azonban, hogy más újságírók is a titkosszolgálat célkeresztjébe kerültek.
A Focus főszerkesztője, Helmut Markwort megerősítette: Hufelschulte mobilját 1994 februárja és 1995 januárja között lehallgatták. Markwort szavai szerint három, az akcióban résztvevő BND-munkatárs közjegyző előtt tett nyilatkozatával rendelkeznek a történtekről.
Lapinformációk szerint a megfigyelések azután kezdődtek, hogy 1993 júniusában Schmidt-Eenboom megjelentette Schnüffler ohne Nase – Der BND – die unheimliche Macht im Staate (Szimatolók orr nélkül – A BND – rendkívüli hatalom az államban) című könyvét, melyben a szerző azzal dicsekedett, hogy tíz, a külföldi hírszerzésben dolgozó informátorral beszélt.
A BND elnöke, August Hanning pénteken több német lap internetes oldalán fejtette ki álláspontját. Szerinte Erich Schmidt-Eenboom könyve megjelenése után, a szerző állításait ellenőrzendő tette meg a BND a szükségesnek tekintett intézkedéseket. Hanning kijelentette, hogy a média számos állítása nem felel meg a náluk fellelhető aktákból kiolvasható történéseknek. Egyúttal hangsúlyozta, hogy rendkívül sajnálná, hogy újságírókat célzottan megfigyeltek volna, az ilyen lépést elfogadhatatlannak nevezte. Hanning egyben utalt a BND azon feladatára is, hogy garantálja saját működőképességét.
„A BND nem figyeli meg az újságírókat, hanem a hűtlen munkatársak leleplezésére törekszik” – így Hanning, aki elismerte, hogy saját biztonságuk érdekében tett lépésik közepette ügynökei könnyen „szürke zónába” tévedhetnek.
A Focus tervezi, hogy jogi lépéseket tesz a BND ellen, a lap főszerkesztője elképesztőnek nevezte a történteket. A végleges döntés előtt azonban megvárják, hogy milyen eredménnyel zárul a BND vezetőjével folytatott személyes megbeszélés. A berlini politikai élet szereplői – párthovatartozástól függetlenül – elítélték az újságíró és a tudományos kutató megfigyelését és az ügy teljes feltárását követelték.
Forrás: spiegel.de, sueddeutsche.de, focus.msn.de, faz.net
Német megfigyelési botrány: fókuszban a Focus
A német Szövetségi Hírszerző Szolgálat 1993-1995-ben újságírókat figyelt meg, hogy kiszivárogtatók nyomára bukkanjon. A lapokban az ügyről megjelent híreket ma lényegében megerősítette a szolgálat vezetője, August Hanning is, és ígértet tett az ügy részletes kivizsgálására.
2005. 11. 11. 15:46
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!