Miután az amerikai kormány korábban elismerte, hogy a CIA tévedésből rabolt el és börtönzött be 5 hónapra egy német állampolgárt, egyre nagyobb nyomás nehezedik a pénteken Budapestre látogató német külügyminiszterre.
A libanoni születésű, de német állampolgárságú Khaled El Maszrit egy körözött terroristával tévesztette össze a CIA, és csak öt hónapos fogság után engedték szabadon. A botrányt az okozza, hogy a német külügyek jelenlegi irányítója, Frank-Walter Steinmeier nemrég elismerte, hogy a kancellári hivatal vezetőjeként már 2004 júniusában értesült a CIA emberrablásáról, ám értesüléseit akkor nem hozta nyilvánosságra. Az FDP pártigazgatója, Dirk Niebel lemondásra szólította fel a minisztert, mert szerinte „egy miniszter, aki a közvéleményt tudatosan megtéveszti, tarthatatlan a posztján“. A nagykoalícióban azonban láthatóan más játékszabályok érvényesek, ezért Steinmeier bizonyosan a hivatalában fog maradni – vélekedett Niebel. Ezzel viszont a vörös-zöld koalíció botránya a fekete-vörös kormány botrányává válik.
A Jungen Union, a CDU/CSU ifjúsági szervezetének szövetségi elnöke, Philipp Mißfelder is felszólította Steinmeiert, nyilatkozzon arról, „hogy fontos-e számára az emberi jogok tiszteletben tartása?“.
Az FDP elnöke, Guido Westerwelle a korábbi belügyminiszter Otto Schily (SPD) és a volt külügyminiszter Joschka Fischer (zöldek) viselkedését az államügyészség problémájának nevezte. Westerwelle hangsúlyozta, hogy egy bűncselekmény esetében a feljelentési kötelezettség elmulasztása büntetendő. Ezért a müncheni államügyészségnek, mely már nyomoz El Maszri ügyében, tisztáznia kell, mit tett Schily és Fischer, miután tudomásukra jutott az emberrablás.
El Maszri ügyvédje, Manfred Gnjidic – aki védence nevében az Egyesült Államokban a CIA ellen is pert indított –, azt fontolgatja, hogy Németországban is kártérítési követeléssel áll elő. Előbb azonban meg kívánja várni, hogy a német hatóságok eljárása az ügyben tisztázódjon. Angela Merkel nyilatkozatát követően – melyet az amerikai külügyminiszter-asszonnyal, Condoleezza Rice-szal folytatott megbeszélése után tett – az ügyvéd szerint javultak az amerikai per megnyerésének esélyei. Éppen ezért Gnjidic fontolgatja, hogy Angela Merkelt tanúként idézteti be. A kancellár a Rice-szal folytatott megbeszélés után úgy fogalmazott: az Egyesült Államok elismerte, hogy hibázott az ügyben.
(Forrás: Focus Online)
A német külügyminiszter leváltását követelik
A libanoni születésű, német állampolgárságú Khaled El Maszri elrablása miatt többen a német külügyminiszter, Frank-Walter Steinmeier lemondását követelik. A politikus elismerte: már korábban tudomást szerzett a CIA emberrablásáról, ám nem tett semmit az ügyben. Maszri ügyvédje már a CIA ellen is pert indított.
2005. 12. 08. 11:00
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!