Oroszország valójában a romló politikai kapcsolatokat arra használja fel, hogy egy másfél évtizede húzódó gazdasági vitát megoldjon, hiszen most nem kell tekintettel lennie kijevi „szövetségeseire” – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung az orosz-ukrán gázvitáról.
Veser úgy véli: nem igaz, hogy a kétoldalú kapcsolatok 2004 végéig, a Kucsma-rezsim alatt problémamentesek lettek volna. A gázszállítások és kifizetésük miatt zajló viták 1991 óta szinte megszakítás nélkül tartottak, sőt, az 1990-es években többször is megszakadtak a szállítások. A viták elsődlegesen a kiegyenlítetlen ukrán gázszámlák körül forogtak, hiszen Kijev számos alkalommal több milliárd dolláros adósságot halmozott fel Moszkvával szemben. A vitákat ugyan sikerült mindig megegyezéssel lezárni, de ezek csak ideiglenesen oldották a két ország közötti feszültséget.
A problémát tovább súlyosbítja az ukrán energiaiparban létező hatalmas feketegazdaság. Minden évben hatalmas mennyiségű orosz földgázt csapolnak le Ukrajnában a nyugati irányba futó vezetékekből. Ez juttatta hatalmas vagyonhoz az ukrán oligarchákat, akik Kucsma idejében az ország valódi irányítói voltak. Vélhetően ez az oka annak, amiért Ukrajna már a narancsszínű forradalom előtt hevesen tiltakozott ama orosz szándék ellen, hogy az óriási gázadósság ellentételezéseként a vezeték üzemeltetését részben átengedje a Gazpromnak.
Az ukrán-orosz energiakapcsolatok rendezésére az első kísérletet az 1999 vége és 2001 eleje között miniszterelnökösködő Viktor Juscsenko tette. Néhány nappal hivatalba lépése előtt Moszkva a kifizetetlen számlák és az állandósuló gázlopások miatt leállította az Ukrajnába irányuló szállításokat, és jelentősen korlátozta az ország nyugati részébe irányuló áram mennyiségét.
Ebben a kormányban Julija Timosenko energiaügyi miniszter volt, és kiválóan ismerte az ukrán olaj és gázmágnások praktikáit, hiszen ő is közéjük tartozott, mielőtt meggazdagodott, és frontot váltva az átláthatóság és jogállamiság hívének táborába szegődött – állítja a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
A mostani ukrán vezetés volt, mely hatalomra jutását követően javasolta a komplikált, átláthatatlan és ezért könnyen csalásra, valamint korrupcióra hajlamos tranzitköltség elszámolásokat pénzügyi alapokra helyezzék, és hajlandónak mutatkozott arra, hogy piaci árat fizessen az orosz gázért.
Ugyanakkor Kijev azt szeretné, hogy az áremelkedés fokozatos legyen. „Miért kellene Ukrajnának 230 dollárt fizetni?” – kérdezte Juscsenko egy televíziós interjújában. „Miért fizetnek a balti államok 120 dollárt, amíg Fehéroroszország csak 46,68 dollárt, Törökország 100 dollárt és a kaukázusi köztársaságok is csak 100 és 110 dollár közötti összeget? Ukrajna sokkal közelebb fekszik Oroszországhoz, mint ezek az országok, és ezért csak egy rövidebb szakaszon kell a gázt szállítani” – érvelt az ukrán elnök.
A Gazprom – egyetértésben a Kremllel, az energiapolitikát hatalmi eszköznek tekintve – azt a célt követi, hogy az egész Közép-Ázsia és Európa közötti gázkereskedelmet egy kézben összpontosítsa. Amennyiben ez a terv sikerülne, akkor a közép-ázsiai országok függősége éppen úgy növekedne, mint Ukrajnáé, Fehéroroszországé és Moldáviáé. A kijevi hatalomváltás előtt az ukrán állami konszern, a Naftogaz megállapodott a Gazprommal, hogy a teljes ukrán gázimportot 2007-től az orosz óriáscég egyik leányvállalatán keresztül bonyolítják majd le.
Az ukrán vezetés szeretne újra közvetlenül Türkmenisztánnal egyezkedni a gázszállításokról. Ezért 2005 januári hivatalba lépése óta intenzíven keresik a totalitárius ashabadi rezsimmel a kapcsolatot, ami szöges ellentétben áll a hivatalos kijevi kormányzati céljával, a posztszovjet térség demokratizálódásának támogatásával. Miközben Kijev és Moszkva az orosz gáz áráról vitatkozott, addig a felek – legalább is a látszat szerint – eredményesen tárgyaltak Türkmenisztánnal a gázimportról. Csütörtökön a Gazprom jelentette, hogy 2006-ra 30 milliárd köbméter gázra szerződött türkmén partnerével, ami 23 milliárd köbméteres növekedést jelent 2005-höz viszonyítva. A következő napon Ukrajna és Türkmenisztán egy 40 milliárd köbméteres szerződés megkötéséről tájékoztatta a közvéleményt.
Ugyanakkor Ashabad nehéz partnernek számít. Egyrészt a diktátor, Nijazov nem számít példaképnek a szerződések betartása szempontjából, másrészt az ország viszonylagos elzártságának köszönhetően az is bizonytalan, mekkora termelési és szállítókapacitással rendelkezik Türkmenisztán. 2004-ben a teljes gáztermelés mintegy 59 milliárd köbmétert tett ki, melynek negyedét az ország maga használta fel. Egyáltalán nem biztos, hogy a közép-ázsiai ország ténylegesen képes arra, hogy mindkét szerződésnek eleget tegyen. Ráadásul – tekintettel a korlátozott orosz tranzitkapacitásokra – a kitermelésen túl a szállítás is komoly problémákat okozhat.
origo.hu
Köszönetet mond a 20 éves Lidl Magyarország
