Saron, ahogy Joschka Fischer látja

Izraelnek egy alapvető stratégiai döntés meghozatalára van szüksége, vagy egy kétnemzetiségű Izrael, vagy egy palesztin állam mellett teszi le a voksát. Ariel Saron átalakulása az egyik legvitatottabb politikusból államférfivá és a közel-keleti politika egyik központi figurájává éppen e kérdés megválaszolásával kapcsolható össze - írja a Die Zeit hasábjain Joschka Fischer az izraeli kormányfő portréját rajzoló írásában.

2006. 01. 12. 15:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az 1967-es júniusi háborút követően Izrael számára egy sokáig be nem vallott, hatalmas probléma keletkezett, mely ma gyors megoldást kíván. Amennyiben Izraelnek, tekintettel a zsidók diaszpórában történt üldözöttségének történetére, zsidó nemzet-államnak kell maradnia, akkor semmi esetre sem maradhat egy kétnemzetiségű ország, ahol számszerűen folyamatosan növekszik az arab-palesztin lakosság. A palesztinok ugyanakkor, mint legitim jogokkal rendelkező nép nem vehetők semmibe, hiszen a zsidó nemzeti mozgalom és még inkább az államalapítás óta részét képezik az izraeli valóságnak. Tetszik, vagy hem tetszik, de a zsidó történelem és valóság meghatározó tényezőivé váltak. Ez természetesen fordítva is igaz, Izrael a palesztin valóság meghatározó tényezője. Pontosan ez a két vitatkozó fél egzisztenciális függése nyújthat komoly esélyt arra, hogy a jövőben komoly esélye legyen a megegyezésnek és a békének. Azt ugyanakkor nehezen lehet meghatározni, addig mennyi idő telik még el – írja a Die Zeit hasábjain Joschka Fischer az izraeli kormányfő portréját rajzoló írásában.

A volt német külügyminiszter úgy látja, Izrael 1967 óta tartó területi expanziója nem volt kivitelezhető a saját kárukra bekövetkező demográfiai összetétel változása nélkül. Ezzel azonban a jövőre tekintettel nem csak Izrael zsidó karaktere kérdőjeleződött meg, hanem maga az izraeli demokrácia is, hiszen a nem túl távoli jövőben egy kisebbségnek kellett volna a többséget uralnia. Az izraeli jobboldal pártjainak és Ariel Saronnak a palesztinokkal zajló osloi és Camp David-i tárgyalások éveken keresztül elfogadhatatlanok voltak és éppen ezért egyet jelentett a kiátkozással. „Nincs visszatérés Oslo-hoz!” – hangzott Saron hivatali idejének kezdetének egyik központi üzenete. S a másik pedig úgy, hogy „Nincsenek tárgyalások, amíg tart a terror!”

Hatalomra jutását követően az izraeli jobboldal értelmes része a stratégiai elemzések után arra a következtetésre jutott, amit a baloldal már régebb óta tényként könyvelt el: egy független, életképes palesztin állam létének elismerése szükséges, hogy így megakadályozható legyen Izraelben a többség előre látható eróziója. A baloldal azonban a helyes politikai elemzés megvalósításába bukott bele, részben saját hibái, részint a palesztin terror okán, s nem utolsó sorban Jasszer Arafat miatt. Egyre inkább világossá vált az izraeli jobboldal és a Likud értelmes része számára, hogy Izraelnek egy alapvető stratégiai döntés meghozatalára van szüksége, ami éppen a nemzeti oldal számára különösen fájdalmas lesz: egy kétnemzetiségű Izrael, vagy egy palesztin állam. Ariel Saron átalakulása az egyik legvitatottabb politikusból egy államférfivá és a közel-keleti politika egyik központi figurájává éppen e kérdés megválaszolásával kapcsolható össze. Nevezetesen – még, ha sok feltételes móddal és kibúvóval megtűzdelt – igenjével, a palesztin állam létjogosultságának elismerésével – írja Fischer.

(Die Zeit)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.