Tekintettel az éleződő feszültségekre a konfliktus feloldásának szükségességét belátó muzulmánok, mint például a Szíriából származó és Göttingában tanító Basszam Tibi régóta követeli egy mérsékelt, úgynevezett euroiszlám létrehozását. Ennek feladata az lenne, hogy megkönnyítse a muzulmánok integrálódását a nyugati társadalmakba, bizonyos értékeket átvenne a nyugati kultúrából, mindenek előtt elfogadná az állam és a vallás szétválasztását, valamint az egyéni emberi jogokat. Ezt a követelést csak támogatni lehet, ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy ilyen euroiszlám még autentikus iszlámnak tekinthető-e?
Elvárható-e egy hithű muzulmántól, hogy egy felvilágosodott, vagy liberális iszlámot valljon magáénak? Hiszen a politika és a vallás elválasztása, valamint a vele összefüggő egyén kiemelkedő szerepe a társadalomban a keresztény gyökerekből táplálkozik. Az iszlám – állítja Schmithals – az átfogó racionalitás vallása. Aki nem hagyja magát meggyőzni, az bizonyosan gonosz megátalkodottságból cselekszik így. Ezt megtapasztalták az iszlám korai korszakában azok a politeisták, akiknek meggyőződésük gyakran az életükbe került. S nem véletlenül számít az iszlám vallásból kitérni már a Koránban is halálos bűnnek.
Ahol a Korán eltér az ó- és újszövetségi szövegektől ott természetesen nem Mohamed tévedése sejlik fel, hanem a zsidók és a keresztények később meghamisították az írásokat. Mivel az írás azonos Istennel, ezért a Korán nem fordítható le, s mivel csak kevés muzulmán érti a klasszikus arab nyelvet, ezért nagyon kevesen tudják a szövegeket elolvasni. A Korán iskolákban ugyan az arab Koránt kívülről megtanulják és a mecsetekben arab szúrákat imádkoznak, még akkor is ha az imát elmondó nem érti saját szavait. Az iszlám liberalizálására vonatkozó szkepszist csak növeli, hogy Korán a muzulmánt a Sária alá veti, mely az illető egész életét szabályozza: a vallást, az erkölcsöt, a kultuszt, a kultúrát, a jogot és a politikát. Ez azonban radikálisan korlátozza az ún. Euroiszlám mozgásterét, mely különválasztaná az államot és az egyházat, illetve a vallást és a politikát, hogy a muszlim integrálható legyen, ráadásul az állami döntéseket nem lehetne vallási meggyőződéshez kapcsolni.
Az iszlám történetéhez azonban hozzátartozik, hogy Mohamed nemcsak vallásalapító, hanem tekintélyelvű politikus is volt. A Korán szúrái azután keletkeztek, miután Mohammed Medinában és később Mekkában megszerezte a politikai hatalmat. S ezek a szúrák azt célozzák, hogy jogi és politikai ügyeket szabályozzanak, méghozzá ugyanolyan időtlen és megkérdőjelezhetetlen módon isteni tekintéllyel, mint a vallási irányultságú versek. Ez a kiindulópont folytatódott a kalifátusban – a kalifa egyszerre volt világi és vallási vezető – ami mind máig annak ellenére nem változott, hogy a kalifátust más állami struktúrák váltották fel, sőt magát az intézményt a török nemzetgyűlés 1924-ben felszámolta De még magában a laicistának tartott Törökországban is az iszlám az államvallás, melyet a vallási ügyekért felelős állami direktórium irányít. Éppen ezért nem sikerül Németországban sem a muzulmánoknak egy átfogó testületbe szerveződnie; hiszen egy egyházszerű szervezetet az államon kívül az iszlám nem ismer.
Ezért a tekintélyes filozófus és Pakisztán szellemi atyjának számító Sir Muhammad Ikbal (1873 – 1938), aki megkísérelte a muzulmán kultúrát a nyugati gondolkodással összekapcsolni, állandóan abba a tapasztalatba ütközött, hogy az iszlám nem egyház, hanem államszervezet, mely a vallást nem magánügyként tekinti, hanem egy mindent átfogó társadalomszervezetként. Ezért a józan belátás azt követeli, – fejezi be hosszú esszéjét Schmithals – hogy a multikulturális társadalom reményét ne kapcsolják össze az euroiszlám álmával. Bizonyosan léteznek euromuzulmánok, akiket hittestvéreik gyakran bizalmatlanul méregetnek; egy euroiszlám azonban képtelenség.
(Forrás: Die Zeit)
origo.hu
Deutsch Tamás: Manfred Weber politikai védelmet biztosít az Európai Parlamentben Magyar Péternek
