„A keddi halálos ítéletet nem azért hozták meg, hogy végrehajtsák, hanem hogy később alkudozzanak róla„ – mondta a követelés leszállításáról beszámolva Szolomon Paszi, a bolgár parlament külügyi bizottságának vezetője – volt külügyminiszter – a testület szófiai ülése után. Fejm Csausev külügyminiszter-helyettes megerősítette, hogy Tripoliban folynak az egyeztetések a megfertőződött gyerekek családjainak kárpótlásáról.
A tárgyalásokon Bulgária és Líbia képviselőin kívül részt vesznek az amerikai, a német és a francia nagykövetség diplomatái is.
A kedden Líbiában első fokon halálra ítélt öt bolgár ápolónőt és egy palesztin orvost a tripoli igazságügyi szervek azzal vádolják, hogy Bengázi egyik kórházában szándékosan HIV-vírussal fertőztek meg 426 gyermeket, akik közül mostanáig mintegy félszázan meghaltak. Szakértők szerint a kórházban uralkodó rossz higiénés állapotok vezettek a tömeges fertőzéshez.
MTI
Líbia kártérítést akar
Jelentősen leszállította Líbia pénteki bulgáriai közlés szerint az eddigi gyermekenkénti tízmillió dolláros kártérítési követelését, immár azzal is beérné, ha Bulgária 250 ezer dollárt fizetne a HIV-vírussal megfertőzött gyerekek családjának.
2006. 12. 22. 19:52
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!