A védelem visszautasítja a vádat, mondván, lehetetlenség megjósolni a földrengéseket. Giuseppe Romano Gargarella bíró úgy rendelkezett, hogy a kormány „nagy veszélyek bizottsága” tagjainak szeptember 20-án L’Aquilában kell bíróság elé állniuk. Az olasz média honlapjain idézik a bírót, aki szerint a vádlottak „pontatlan, hiányos és ellentmondásos információkat” adtak a lakosság által észlelt, az április 6-i földrengést hónapokkal, hetekkel megelőző kisebb földrezgésekről. A 6,3 erősségű földrengésben 308 ember halt meg a középkori városban és annak környékén.
A védelem szerint, mivel földrengéseket nem lehet megjósolni, ezért értelmetlen az a vád, hogy a polgári védelem szakértői és a tudósok mulasztást követtek el, mert nem kongatták meg a vészharangot egy nagy földrengés közeledéséről. Mindenesetre – érvel az egyik ügyvéd – a bizottság „egyszer se nyugtatta meg a kedélyeket azzal, hogy nincs veszély”.
A közelmúltbeli pusztító japán földrengés után sok szakértő nyilatkozott úgy, hogy bár a földmozgást nem lehet megjósolni, ha érzékeny műszerek jelezték volna a rengést megelőző morajt, akkor időben kiadhattak volna figyelmeztetést, ami sok emberéletet menthetett volna meg. L’Aquila esetében az országos polgári védelem vezetője fölkérte a nagy veszélyek bizottságát, hogy adjon értékelést a több hónapja tartó földmozgásokról.
(MTI)
Beperelték a tudósokat a földrengés miatt
Hét olasz tudós és szakértő ellen gondatlanságból elkövetett emberölés miatt emeltek vádat szerdán, mert nem figyelmeztettek a háromszáz halálos áldozatot követelő 2009-es földrengésre.
2011. 05. 26. 1:35
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!