Rasmussen szerint indokolt és jogos volt az az amerikai kommandós akció, amelyben megölték az al-Kaida terrorszervezet – több ezer ártatlan ember haláláért felelős – vezetőjét. A főtitkár reményei szerint ez a sikeres akció „alááshatja” a világ legveszélyesebb terrorhálózatát.
A NATO számára – mondta Rasmussen – továbbra is világos és változatlan az afganisztáni nemzetközi erő célja. Az atlanti szövetség továbbra is fellép a szabadság, a demokrácia és az emberiesség értékei mellett – mondta, és megerősítette: folytatják a közép-ázsiai ország biztonságáért viselt felelősség fokozatos átadását az afgán kormányerőknek, és ezt 2014-re el is fogják végezni.
Az Afganisztánnal szomszédos Pakisztánt illetően a NATO-főtitkár elismerte, hogy ott „vannak biztonsági gondok”, de szerinte a megoldás irányába az mutat, ha a NATO szorosabbra fűzi együttműködését Pakisztánnal. Az országot – vélekedett Rasmussen – minél jobban be kell vonni a terrorizmus elleni küzdelembe, és a NATO arra „bátorítja” Pakisztán vezetését, hogy fokozza a szélsőségesek elleni fellépést, különösen az afgán határvidéken.
Líbiáról szólva Anders Fogh Rasmussen szintén azt hangsúlyozta, hogy a NATO továbbra is az eddigi vonalat követi. Emlékeztetett arra, hogy a tagországok külügyminiszterei Berlinben három katonai célt tűztek ki: el kell érni, hogy szűnjön meg Líbiában minden támadás a polgári lakosság, illetve a lakott területek ellen, az ilyen támadásokat végrehajtó erőket vissza kell vonni állomáshelyükre, laktanyájukba, valamint lehetővé kell tenni, hogy a humanitárius segítség akadálytalanul eljuthasson a líbiai polgári lakossághoz.
Rasmussen hangsúlyozta, hogy továbbra is ez a cél. Mint hozzátette, „nehéz feltételezni”, hogy Moammer el-Kadhafi hatalmon maradása esetén ezeket a feltételeket a líbiai rezsim teljesíti, ezért nyomást kell gyakorolni annak érdekében, hogy Kadhafi távozzon a hatalomból. A NATO ugyanakkor úgy látja, hogy kizárólag katonai eszközökkel Líbiában sem érhető el megoldás, ezért olyan politikai megoldásra kell törekedni, amely eleget tesz a líbiai nép jogos törekvéseinek – mondta.
A NATO-főtitkár szerint az egy hónappal ezelőtti állapotokhoz képest Kadhafi hadereje lényegesen meggyengült, a NATO-nak sikerült csökkentenie a rezsim képességét arra, hogy támadja a lakosságot. „A NATO Líbiában életeket véd” – fogalmazott Rasmussen. Leszögezte, hogy a légi csapások a rezsim katonai erejének meggyengítését célozzák, és kizárólag katonai célpontokra irányulnak, beleértve parancsnoki-kommunikációs központokat.
Rasmussen helyeslően szólt arról az elképzelésről, hogy a Kadhafi-rezsim elleni felkelőket anyagi támogatásban kellene részesíteni.
(MTI)
Bin Laden halálával nincs vége a nemzetközi terrorizmusnak
A nemzetközi terrorizmus Oszama bin Laden halála után is tovább fenyegeti a világ biztonságát, ezért a NATO vezette afganisztáni nemzetközi erő folytatja küldetését, és meg fogja akadályozni, hogy Afganisztán valaha még egyszer is biztonságos menedéke legyen a terroristáknak – hangsúlyozta szerdai brüsszeli sajtótájékoztatóján Anders Fogh Rasmussen, a NATO főtitkára. • Martonyi: A terrorizmus már nem képes elérni a céljait • Pakisztán vezette Bin Laden nyomára az amerikaiakat?
2011. 05. 04. 14:55
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!