A detonáció reggel kilenc óra körül, a csúcsforgalom vége felé következett be a nagyváros egyik főútvonalán lévő buszmegállónál, egy nagy bevásárlóközpont és egy rendőriskola közelében. Több mentőautó sietett a helyszínre, a rendőrség pedig lezárta a környéket esetleges újabb robbanástól tartva. Tűzszerészek is kiérkeztek.
Hüseyin Capkin városi rendőrfőnök nem sokkal később azt mondta újságíróknak, hogy egy elektromos kerékpárra szerelt, közepes méretű pokolgép robbant fel a rendőriskola közelében, és hogy a sebesültek egyikének sem súlyos az állapota. A rendőrség gyakori célpontja szélsőséges elemek merényleteinek Törökországban.
A CNN-Türk úgy tudja, hogy a pokolgép éppen egy autóbusz elhaladásakor lépett működésbe, betörve annak hátsó ablakát, és megsebesítve több hátul utazót. A NTV hírtelevízió szerint egy rendőr is van a sebesültek között.
A merénylet elkövetőjeként még senki sem jelentkezett, de az ország délkeleti részén autonómiára törekvő kurd lázadók több robbantást is végrehajtottak Isztambulban az elmúlt év folyamán. Bebörtönzött vezérük még több erőszakos akcióra figyelmeztetett, amennyiben tárgyalási követeléseiknek június 12-e után sem tesznek eleget a hatóságok. Június 12-én parlamenti választásokat tartanak Törökországban.
Hét sebesült egy isztambuli robbantásban + Képek
Robbanás történt csütörtökön Isztambul európai részén, Etiler üzleti és lakónegyedben, hét embert sebesítve meg – közölte a CNN-Türk hírtévé szemtanúkra és a rendőrségre hivatkozva.
2011. 05. 26. 7:33
Fotók: Reuters
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!