Magyar segélyszállítmányt adtak át

Félmillió forint értékű gyógyszerkészletet és sürgősségi ellátáshoz szükséges eszközöket adott át az afganisztáni Puli-Humri város kórházának a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet (MÖSZ).

MNO
2011. 05. 26. 8:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az adomány az első lépcsője annak a csaknem 6 millió forint értékű programnak, amelyet a MÖSZ a magyar Külügyminisztérium támogatásával a következő egy évben hajt végre az országban – jelentette csütörtökön Al Ghaoui Hesna, az MTI Hírcentrum tudósítója. A helyi programigazgató szerint ebből a keretösszegből a tervek szerint a régió egészségügyi infrastruktúráját fejleszti majd a segélyszervezet.

Mint Mohammad Szálem Raszoli, a puli-humri kórház igazgatója elmondta, a legnagyobb segítségre a környező kisebb településeknek lenne szükségük, ahol gyakran romos és rosszul megközelíthető épületekben működnek az orvosi rendelők. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet (MÖSZ) eddig négy egészségügyi intézményt épített és szerelt fel az északi Baglán tartományban, s ezek összesen több mint harmincezer ember ellátását segítik.

A MÖSZ 2001 óta végez humanitárius és nemzetközi fejlesztési munkát Afganisztánban, és csaknem 600 millió forint értékben hajtott már végre programokat. Ezeknek csak egy része koncentrált az egészségügyre; a magyar Külügyminisztérium és több külföldi kormány által felajánlott forrásokból tizenhat iskolát építettek fel, és hozzájárultak a helyi mezőgazdasági és ipari tevékenység, valamint a közigazgatás fejlesztéséhez is. A szervezet három éve indította el több mint kétszáz, állami adminisztrációban dolgozó köztisztviselő képzését.

Baglán tartomány kormányzója, Munsi Abdul-Madzsid szavai szerint nagy változást jelent a régió életében a tartományi fejlesztési tanács új, kétszintes épülete is. A 2009-ben magyar és európai uniós forrásokból megépült központban a régió legnagyobb tanácstermét hozták létre. Korábban ugyanis nem volt olyan, megfelelő méretű helyiség, ahol a tartomány vezetői összegyűlhettek volna. Azóta rendszeresen ebben az épületben találkoznak és egyeztetnek a fejlesztésben részt vevő nemzetközi szervezetek és a helyi hatóságok is.

A héten a kormányzó ide hívta meg a régió törzsi vezetőit arra a konferenciára, amelyen arról tanácskoznak, hogyan lehetne korlátozni a máktermesztést. Afganisztán máig a világ egyik legnagyobb ópiumtermelője, és a kabuli kormány különböző programokkal, támogatási rendszerrel próbálja meggyőzni a helyieket, hogy mák helyett térjenek át búzatermesztésre vagy haltenyésztésre.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.