Kétéves gyermek halt meg a hasmenésjárványban

Először halt meg gyermek a németországi hasmenésjárvány következtében.

MNO
2011. 06. 14. 17:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A különleges kóli bélbaktérium kiváltotta fertőzés kedden egy kétéves alsó-szászországi kisgyerek halálát okozta. A gyermek a legsúlyosabb tünetekkel, az úgynevezett hemolitikus urémiás szindrómával (HUS), azaz vérszegénységgel, valamint veseelégtelenséggel küszködött, és az orvosok nem tudtak segíteni rajta.

Ezzel a németországi járvány halálos áldozatainak a száma 36-ra emelkedett. A korábbi legfiatalabb áldozat 20 éves volt.

A hatóságok egyelőre nem tudják, hogy a kétéves gyermek miként fertőződhetett meg. Édesapja és tízéves testvére szintén elkapta a fertőzést, az ő állapotuk azonban javult. Egyes szakértők szerint a történtek megerősíthetik azt a teóriát, hogy a fertőzés emberről emberre is terjed.

A járvány frontján kedvező hír, hogy immár a negyedik egymást követő napon a korábbiaknál jóval kevesebb új megbetegedés történt. Mindez kereken négy héttel a hasmenésjárvány kitörése után arra enged következtetni, hogy Németország túljutott a nehezén. A hatóságok szerint van ok a derűlátásra, de változatlanul elővigyázatosságra van szükség.

Némelyest fellélegezhettek a német gazdák is, akik az elmúlt hetekben több tíz millió eurós veszteségeket szenvedtek. A hatóságok ugyanis eltanácsolták a lakosságot a fertőzés terjedéséért felelősnek tartott uborka, paradicsom és saláta fogyasztásától. A gyanú azonban megalapozatlannak bizonyult, a közvetett zárlatot feloldották, és az elmúlt két napban az emberek már ismét bátrabban vásároltak kedvenc zöldségeikből.

Ugyancsak elősegítette a megkönnyebbülést, hogy Ilse Aigner mezőgazdasági miniszter bejelentette: a gazdák rövid időn belül számolhatnak az Európai Unió által megítélt kártérítésre. Az illetékesek ugyanakkor továbbra sem ajánlják növényi csírák fogyasztását. A dolgok jelenlegi állása szerint az egyetlen vélt bűnbak az alsó-szászországi Bienenbüttel biokertészeti üzeméből származó, a különböző vizsgálatok kimutatásai alapján a járványt okozó, mutáns baktériummal fertőzött csíra. Azt azonban változatlanul homály fedi, hogy a növényi csírát a baktérium miként támadta meg.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.