A Petr Necas miniszterelnök vezette kabinet szerdán megbízta Jan Kubice belügyminisztert, hogy novemberig dolgozza ki azt a beadványt, amellyel a kormány a bírósághoz fordul, hogy függessze fel a kommunista párt tevékenységét – közölték a cseh kormány ülése után Prágában. A kormány annak ellenére döntött így, hogy a belügyminisztérium szakértői csoportja által készített elemzés ezt a lépést nem javasolja, megalapozatlannak tartja. Az elemzést a belügyminiszter a kormány elé terjesztette, amely azt tudomásul vette.
Kárpótlást ér a kommunista rendszerrel szembeni ellenállás
A jobbközép kormány javaslatára a képviselőház júniusi igenje után szerdán a szenátus is igent mondott arra a jogszabályra, miszerint anyagi kárpótlást kap az a személy, aki a kommunista rendszerrel szemben ellenállást fejtett ki. A sokat vitatott törvény november 17-én, az 1989-es „bársonyos forradalom” évfordulóján lépne életbe. Az ellenállás résztvevői fejenként 100 ezer koronás pénzbeli kárpótlásra lennének jogosultak, míg elhalálozásuk esetén feleségük vagy férjük az összeg felét kapná meg. Amennyiben az érintettnek ma alacsonyabb a nyugdíja az átlagosnál, azt felemelnék az átlagos szintre.
(MTI)
Fel akarják függeszteni a kommunista pártot
A negyedik legnagyobb cseh parlamenti párt, Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM) tevékenységének felfüggesztését kívánja kezdeményezni a prágai kormány. A cseh szenátus megszavazta azt a törvényt, miszerint anyagi kárpótlást kapnak a jövőben a kommunista rendszerrel szemben ellenállást kifejtők.
2011. 07. 20. 15:05
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!