A vádemelésekre egy héttel a szóban forgó személyek elfogása után került sor, s már hétfőn bíróság elé állítják őket. Mindnyájan a West Midlands-i terrorelhárító egység nagyszabású akciójában kerültek rendőrkézre lakhelyük közelében.
Négy fiatal férfit – Irfan Nassert, Irfan Khalidot, Ashik Alit és Rahin Ahmedet – terrorcselekményre való előkészületekkel vádolnak, míg két másiknak, Banader Alinak és Mohammed Rizwannak a terhére azt róják, hogy nem tájékoztatták a hatóságokat a készülő terrorcselekményről, holott tudtak róla. Nasser és Ali öngyilkos pokolgépes támadásokra készült, pénzt gyűjtött a terrorcselekmények végrehajtásához, pokolgép gyártásában közreműködött vagy nyújtott hozzá segítséget, illetve másokat verbuvált terroristáknak. Nassert és Khalidot emellett azzal vádolják, hogy Pakisztánba utaztak terroristakiképzésre.
A hatóságok a múlt csütörtökön őrizetbe vettek egy hetedik, húszéves birminghami lakost is, de még tart a kihallgatása.
(MTI)

„Telefonozott az úszómester” – megszólalt a Palatinus tragédia szemtanúja