A politikus a néhány éven belül tartandó népszavazásra vonatkozóan elmondta, „teljes gőzzel a függetlenség mellett” fog kampányolni. Salmond ezzel kritikusainak is üzent, akik szerint pártja azért húzódozik a voksolástól, mert fél a kudarctól. „Vége azoknak a napoknak, amikor Westminster próbálja meghatározni, mit tegyünk és mit gondoljunk” – szögezte le a Skót Nemzeti Párt éves ivernessi konferenciáján.
Valami mégis lehet azonban a kritikus vélemények mögött, hiszen Salmond immár hivatalosan is bejelentette, a szavazólapon valószínűleg szerepelni fog egy „harmadik utas” opciói is: a már sokat emlegetett „Devo Max”, mely teljes pénzügyi különválást jelent, ugyanakkor nem teljes függetlenséget – a két országot „közös ügyek”, mint a hadügy, külügy és hasonlók kapcsolják össze. A miniszterelnök kifejtette, személyes véleménye szerint ez kevés: továbbra is angol ballisztikus rakéták maradnának a Clyde folyón, az északi gáz és olaj (évente több száz millió font) az angolokat is gazdagítaná, ráadásul Skócia kimaradna a világ és Európa döntő testületeiből. Salmond szerint ezért a sokak által támogatott félig-meddig elválás korántsem ideális lehetőség – ezért fog minden erejével a teljes függetlenség mellett kampányolni.
A szavazás, amelyre valamikor a jelenlegi kormány ötéves ciklusa során fog sor kerülni, megmutatja majd, mennyire sikerült az Egyesült Királyság népeinek elfogadni a „brit” identitást. A The Guardian nemrégiben közölt felmérése mindenesetre rossz híreket tartogat Westminster számára: a skótok közül csupán 19 százalék tartotta magára érvényesnek a kitételt. Más dolog azonban az elszakadás: egy tavalyi közvélemény-kutatás például arra mutatott rá, a skótok fele szerint országuk számára is előnyös az unió jelenlegi formája. A teljes elszakadást csupán 23 százalék támogatta – nem csoda tehát, hogy Salmond valamiféle „függetlenség light” megoldás felé kacsingat.
(The Independent, independent.co.uk)

Lefejelte a feleségébe belekötő részeg férfit, vádat emeltek ellene