„Lőtt seb okozta a halálát, ez nyilvánvaló” – mondta az orvos a Reuters hírügynökségnek. Nem részletezte, hogy arról a sebről van-e szó, amely a fej bal oldalán volt látható. Egy helyi tisztségviselő közlése szerint Kadhafi holttestét visszaviszik a város egy régi piacának hűtőházába, ahol előzőleg már közszemlére tették.
Az új líbiai hatóságok átadják a holttestet Kadhafi hozzátartozóinak, s ők dönthetnek majd az Átmeneti Nemzeti Tanáccsal egyeztetve, hol temetik el – közölte az AFP hírügynökséggel a tanács egyik vezetője.
Most már sajnálják Kadhafi halálát
Mahmud Dzsibril a brit közszolgálati televízió HardTalk című politikai interjúműsorának vasárnap esti kiadásában – amelyből a BBC előzetesen részleteket közölt – kijelentette: azt szerette volna, ha Kadhafi élve kerül fogságba. „Meg akartam tudni, hogy miért tette mindezt a líbiai néppel… én akartam a vádlója lenni” – fogalmazott a líbiai politikus.
Hozzátette: semmi kifogása nincs az ellen, hogy Kadhafi halálának körülményeit nemzetközi felügyelettel elvégzett teljes körű vizsgálat tárja fel.
A BBC megszólaltatta annak a lázadó egységnek a parancsnokát is, amelyik elfogta a volt líbiai vezetőt Szirt városában. Omran el-Oveib elmondása szerint amikor Kadhafit kirángatták abból a szennyvízelvezető beton átereszből, amelyben a konvoját ért támadás után megbújt, „még tíz lépést tett”, azután a hozzá hű erők és az ellenzéki fegyveresek kereszttüzében „összeesett”. „Nem láttam, hogy ki ölte meg, azt a fegyvert sem láttam, amelyik megölte… próbáltam megmenteni az életét, de nem sikerült” – fogalmazott a felkelőegység parancsnoka.