XVI. Benedek „kritikusan és kíméletlenül„ elemzett

XVI. Benedek „kritikusan és kíméletlenül" elemezte a mai világ és a mai ember helyzetét.

NT
2011. 10. 27. 14:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Szent Ferenc építette Porziuncola templomát őrző Santa Maria degli Angeli-bazilikában olaszul, a világnyelveken és távoli földrészek ismeretlen nyelvein – fordítás nélkül – tartott felszólalásokat a bazilika előtti téren zarándokok tömege hallgatta.

Mint Várnai Jakab ferences teológiatanár, a Sapientia hittudományi egyetem tanára az MTI-nek Assisiből elmondta, „Minden felszólalás az elmúlt negyed évszázad számvetéseként hangzott elsősorban vallási és lelki szempontból. A világvallások mostani találkozója nem az évforduló puszta megemlékezésének számít, a mának szól. Az az üzenete, hogy a vallás nem fenyegetés a békére. Ez egyértelműnek tűnhet, mégis sokan gondolják még úgy ma is, hogy a vallási elkötelezettségtől egyenes út vezet a fanatizmus és a terrorizmus felé”.

Várnai Jakab hozzátette, XVI. Benedek „kritikusan és kíméletlenül„ elemezte a mai világ és a mai ember helyzetét, azt hangsúlyozva, hogy az utóbbi huszonöt év alatt szerzett „jólétet és demokráciát megüresedett emberek kapták ajándékba”.

Az olasz sajtó kiemelte, hogy a világ vallási vezetői nem vállalkoztak közös imára. Várnai Jakab ezt úgy kommentálta, hogy valójában 25 évvel ezelőtt sem volt közös imádság, és az a tény, hogy „vallások vezetői elmélyülten hallgatják egymást egy templomban, imádságos hangulatot teremt”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.