Fellegi Tamás tárgyalt a kizárólagos állami tulajdonú China Investment Corporation (CIC) vezérigazgatójával, akivel megvitatták annak a lehetőségét, hogy a cég milyen módon tud a magyar gazdaságfejlesztésbe bekapcsolódni. „Ismerik Magyarországot, jártak nálunk, készítettek egy tanulmányt is, amelynek alapján készek a közeljövőben ismét eljönni és olyan közös forrású projektekről is tárgyalni, amelyek magyarországi és régiós befektetések megvalósítását jelenthetik” – foglalta össze a CIC-nél folytatott megbeszéléseit a miniszter.
A jelenre és a jövőre
A tárcavezető találkozott a kínai jegybank, a Kínai Népi Bank (PBOC) kormányzójával, Csou Hsziao-csuannal, aki megerősítette, hogy a kínai alapok, bankok vásárolnak magyar államkötvényeket és forintban denominált értékpapírokat. A kérdésre, hogy a jelenre vonatkozott-e a megállapítás, a tárcavezető azt válaszolta, hogy „a jelenre és a jövőre”. A megbeszélésen szóba kerültek még a két állam közötti pénzügyi együttműködés új formái is. A kormányzó aláhúzta: Magyarországgal rendkívül jó a viszony.
Ugyanezt emelte ki Fu Jing, az európai ügyekért felelős külügyminiszter-helyettes, aki szerint „országaink között stabil a politikai bizalmi helyzet”, s szavaiból kiderült: ehhez hozzájárulnak a gyakori legfelsőbb szintű látogatások.
Fellegi Tamás úgy véli, Kína vár és arra számít, hogy az eurózóna országai mielőbb megteremtik a politikai feltételeket a válság kezelésére. A téma szóba került a legnagyobb kínai független hitelminősítő, a Dagong Global Credit Rating Co. vezetőivel folytatott megbeszélésen is.
„Áttekintettük a világgazdasági válság és az eurózóna válságának helyzetét, okait és Kína lehetséges szerepét” – mondta a miniszter, aki a magyarországi viszonyokat, gazdasági mozgásokat illetően is rendkívül tájékozottnak találta kínai partnereit. Komolyan szóba került annak a lehetősége is, hogy a minősítő intézet valamilyen formában Magyarországon megjelenjen – tette hozzá a tárcavezető.
Tartományi, vállalati szinten kell keresni a kapcsolatot
A nemzeti fejlesztési miniszter népes – több mint tucatnyi tagból álló – belső-mongóliai delegációval is találkozott, s elmondta: példaértékűnek tartja Debrecen városának gazdasági, kulturális és oktatási területen elindított együttműködését az autonóm területtel. „Kínával általában nem lehet együttműködni” – jegyezte meg azzal, hogy tartományi, vállalati szinten kell megtalálniuk a városoknak, megyéknek a partnereket.
A miniszter beszámolt arról is, hogy egy több lábon álló jelentős kínai nagyvállalattal, a Metallurgical Corporation of China (MCC) vezetőjével is reménykeltő tárgyalásokat folytatott. A cég a kínai vas-, acél- és alumíniumipar fontos szereplője, s komolyan érdeklődik európai és azon belül közép-európai vas- és acélipari befektetési lehetőségek iránt. Ez a többségében állami tulajdonban lévő vállalat építette a pekingi olimpiai stadion, a Madárfészek acélszerkezetét – fűzte hozzá Fellegi Tamás.
Szuperexpressz
A miniszter, aki a magyar–kínai kapcsolatokért felelős kormánybiztos, delegációjával helyi idő szerint péntek este vonaton, a szuperexpressz menetrend szerinti járatával Pekingből továbbutazott Sanghajba. A pekingi Déli Pályaudvaron az üzemeltető vasúti társaság, a China CNR Corporation alelnöke fogadta.
Fellegi Sanghajban a pénzügyi, tőzsdei együttműködés lehetőségeit kutatja majd, s részt vesz egy nagy vállalati, üzleti fórumon is, amelynek kifejezett célja magyarországi befektetési lehetőségek ismertetése. Ningpo városában a Borsodchem kínai tulajdonosának, a Wanhua Industrial Groupnak az egyik legnagyobb gyártelepét nézik majd meg, míg Szanmenben felkeresi a Westinghouse Electric Company által működtetett atomerőművet.
Hongkongban Fellegi Tamás találkozik és megbeszéléseket folytat a kormányzóval és az övezet pénzügyi vezetőjével, majd kínai tárgyalássorozatainak végén, november 16-án Sencsenben részt vesz és beszédet mond a China High Tech Fair miniszteri fórumán. A dél-kínai város kiállításán magyar pavilon is lesz, amelyben informatikai vállalatok mutatkoznak be.