Schmitt: Vesztettünk, de a győzelem a családban marad

Kétoldalú megbeszélést folytatott Schmitt Pál Ilham Aliyev azeri köztársasági elnökkel. A magyar államfő úgy fogalmazott: „Bakura figyel fél Európa.”

PR
2011. 11. 11. 10:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hivatalos államfői látogatást tesz Törökországban november 14. és 17. között Schmitt Pál köztársasági elnök – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal pénteken az MTI-vel. A négynapos látogatás során Schmitt Pál tárgyalni fog Abdullah Güllel, a Török Köztársaság elnökével, megbeszéléseket folytat Recep Tayyip Erdogan miniszterelnökkel, valamint Cemil Cicekkel, a nemzetgyűlés elnökével.

Az államfő pénteken Bakuban kétoldalú megbeszélést folytatott Ilham Aliyev azeri köztársasági elnökkel, és az azt követő, közösen tett sajtónyilatkozatukban elmondta, „Bakura figyel fél Európa”, hiszen jelentős olaj- és gázkészleteit kiaknázva és Európába juttatva hozzájárulhat az energiaellátás stabilitásához és diverzifikálásához. Schmitt Pál felidézte, Ilham Aliyev 2008-ban járt Magyarországon, Orbán Viktor miniszterelnök pedig tavaly látogatott el Bakuba, így az ő azerbajdzsáni tárgyalása folytatása a jó kapcsolatok kiépítésének a két ország között. Megjegyezte: ő az első magyar köztársasági elnök, aki a közép-ázsiai országban jár, és útjára fontos politikusok és üzletemberek is elkísérték.

Az államfő a mezőgazdaságot, a vízgazdálkodást, a gyógyszer- és az építőipart említette olyan területekként, amelyeken eredményesen működhetne együtt a két ország. Schmitt Pál egyúttal emlékeztetett, Azerbajdzsán húsz éve nyerte el függetlenségét, és azóta olyan látványos fejlődésen ment keresztül, amelyhez több európai országnak száz év kellett. Ilham Aliyev arról beszélt, hogy a keleti partnerség kezdeményezés legutóbbi csúcstalálkozója után új szakasz kezdődik az EU és a programban érintett országok kapcsolatainak építésében, amiben a kölcsönös előnyök a meghatározók.

Arra is kitért, hogy kétoldalú megbeszélésükön ismertette Schmitt Pállal az Örményországgal fennálló konfliktusban elfoglalt bakui álláspontot. Az örmény csapatokat ki kell vonni a vitatott karabahi területről, hogy az emberek visszatérhessenek arra a földre, ahonnan elűzték őket – hangoztatta. Aliyev az energetikai kérdésről elmondta, az azeri olaj már jelen van az európai piacokon, és remélhetőleg hamarosan a gázellátásról is sikeres együttműködés alakulhat ki Európával. Emlékeztetett, jövőre lesz a huszadik évfordulója annak, hogy Magyarország és Azerbajdzsán felvette a diplomáciai kapcsolatot egymással.

A két államfő pénteken közös nyilatkozatot írt alá. Együttműködési megállapodást kötött továbbá a két ország belügyi, igazságügyi és honvédelmi tárcája, emellett Magyarország és Azerbajdzsán kormánya között egy katasztrófákkal kapcsolatos együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási megállapodás jött létre.

Délután Schmitt Pál megkoszorúzza Heydar Aliyev egykori azeri államfő síremlékét és a Hősök fasoránál lévő emlékművet. Később a két köztársasági elnök megnyitja a magyar–azeri üzleti fórumot, majd a magyar államfő ellátogat a Heydar Aliyev Alapítványhoz. Ezt követően Schmitt Pál találkozik Artur Rasizade azeri miniszterelnökkel és Oqtay Asadovval, az azeri parlament elnökével. Este a magyar államfő részt vesz egy koncerten, amelyen Murad Huseynov azeri zongoraművész Liszt Ferenc darabjait játssza, és amelynek elején a köztársasági elnök magyar állami kitüntetést ad át Shahin Mustafayev gazdaságfejlesztési miniszternek és Kamran Haszanov tiszteletbeli konzulnak.

Magyar kereskedőház nyílik Bakuban

Schmitt Pál köztársasági elnök bejelentette, a közeljövőben magyar kereskedőház nyílik Bakuban azért, hogy erősödjenek a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatok, egyúttal reményét fejezte ki, hogy Azerbajdzsán is hasonló lépésre szánja el magát Budapesten.

Az államfő pénteken megnyitotta a magyar-azeri üzleti fórumot Bakuban, és beszédében kifejtette, a közép-ázsiai régió jelentősége biztonságpolitikai, gazdasági és energetikai szempontból egyaránt lényegesen megnövekedett az elmúlt időben. Azerbajdzsánnal felhőtlen a politikai viszony, így erre biztonsággal építhetők a gazdasági kapcsolatok is – fogalmazott.

Magyar újságíróknak a megnyitó után úgy nyilatkozott, a közép-ázsiai régió országaival fenntartott kapcsolatok „messze nem merítik ki” a lehetőségeket. A Magyarországgal való együttműködésre a térségben „van érdeklődés, és van lehetőség is” – hangsúlyozta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.