Nem szeretem: Rákosi, Szálasi, Horthy, Gyurcsány

Gyűlölt és szeretett történelmi személyiségeink, szégyen és büszkeség: átfogó kép a visegrádi országok lakóinak múltszemléletéről.

Nem meglepő módon a lengyelek a legbüszkébbek a saját történelmükre, náluk a megkérdezettek 25 százaléka nyilatkozta, hogy nagyon büszke a nemzeti múltra, míg a válaszadók fele állította, hogy a téma büszkeséggel tölti el. A sor végén Szlovákiát találjuk, ahol csak 7 százalék érzi magát kimondottan büszkének, és ugyanennyien kimondottan szégyenkezve gondolnak az ország történelmére. A magyarok között egészen nagy arányban találni nagyon büszkéket (14 százalék) és a csupán büszkék száma sem kevés (43 százalék). A cseheknél közel hasonló arányokat találni (10 és 48 százalék), azok aránya pedig, akiket nem tölt el büszkeséggel a nemzeti múlt, a cseheknél és nálunk egyaránt 37 százalék. Nálunk kicsivel többeket mardos a szégyenérzet e tekintetben (5 százalék), a cseheknél valamivel kevesebbeket (2 százalék).

A bizakodásról vallanak a felmérés azon kérdései, melyeket a történelem általános jellegére vonatkozóan tettek fel. A kínálkozó négy válasz közül – fejlődés, hanyatlás, más ok, egyik se – a lengyelek és a csehek közül választották legtöbben az első, pozitív kicsengésű magyarázatot (54 és 53 százalék). A magyarok közül gondolták a legtöbben azt (34 százalék), hogy a történelem bizony nem esküvői menet, sokkal inkább a hanyatlás maga.

A kutatás talán legizgalmasabb részében a nemzeti hősökre kérdeztek rá. Eszerint a csehek a középkorban uralkodó IV. Károlyra a legbüszkébbek, őt Csehszlovákia egyik megalapítója, Tomás Garrigue Masaryk követi. Harmadik helyen ugyan, de némileg lemaradva követi őket a cseh demokratikus ellenzék hőse és a demokratikus Csehszlovákia majd Csehország első köztársasági elnöke. A magyarnál nem született komoly meglepetés: az első helyen Kossuth Lajos áll, őt Széchenyi és Mátyás király követi, államalapító királyunk pedig a negyedik a sorban. Könnyű dolga van annak, aki a lengyel lista első helyére akar fogadni, természetesen II. János Pál tölti el leginkább büszkeséggel a lengyelek szívét. A második helyen álló Pilsuski marsallt, a második lengyel köztársaság államfőjét és a szovjet–lengyel háború hősét a Nobel-békedíjas szakszervezeti vezér, Lech Walęsa követi.

A szlovák lista némileg kacifántosabb: mondhatni, kissé csehszlovákra sikerült. A második helyen álló Alexander Dubcsek ugyan szlovák születésű, de személye az 1968-as prágai tavasszal forrt össze nemzetközileg, és kevésbé vált hangsúlyossá szlováksága. Masaryk ugyanúgy szerepel a szlovákok listáján is, bár kevésbé előkelő helyen, mint a cseheknél. A szlovákok első számú büszkesége, M. R. Stefánik még a magyar királyság területén született, és szintúgy a csehszlovák történelem kiemelt figurája. Negyedik a sorban Juraj Jánosík, a hírhedt zsivány, akit amolyan hegyi emberként a lengyelek, de kicsit még a magyarok is magukénak vallanak. A róla készült 2009-es látványos film is majdhogynem visegrádi koprodukció, lengyel, cseh és szlovák együttműködésben készült.

A „nemszeretem” listákon biztos befutókat és meglepetéseket egyaránt találni. Kevésbé szolgál meglepetéssel például a magyaroknál Rákosi, Szálasi és Horthy „előkelő” helyezése, bár a negyedik helyezett Gyurcsány Ferenc és a dobogósok közötti viszonylag nagy történelmi szakadék mindenesetre figyelemre méltó, ahogy az is, Kádár hátul kullog ezen a listán. Meciar elsősége sem hat sokkolóan annak, aki kicsit is nyomon követte a szlovák belpolitika utóbbi bő két évtizedét. A szlovákok szégyenlistáján még két élő politikus felbukkan Jan Slota, valamint Dzurinda személyében, előbbi harmadik, míg utóbbi hatodik helyezést ért el. A lengyelek negatív ítéleteit is komolyan befolyásolja a napi politika, így törhetett az élre a leginkább szégyellt történelmi szereplők listáján Jaroslaw Kaczynski. A velünk élő múlt jegyében náluk a második hely megszerzője Jaruzelski tábornok. Őt két kommunista követi, a magyaroknak talán keveset mondó Boleslaw Bierut és a valamivel ismertebb Gomulka. Ellentmondásos megítélésű közszereplőként Walęsa ezen a listán is helyet kapott. A kommunista történelmi szereplők a cseheknél is jó eséllyel indulnak az „akikre nem vagyunk büszkén” tabellán, erről árulkodik például a prágai tavasz leverését követő, rossz emlékű „normalizáció” levezénylőjének, Gustáv Husáknak az előkelő helyezése, de azért a mai közéletből is sikerült valamiken „letornáznia” magát a listára, nevezetesen Václav Klausnak.

Szórakoztató része a felmérésnek az a kérdéssor, amely azt firtatja, egyes országokról a többi országban élőknek mely fontos személyiségek jutnak elsőre az eszükbe. Például a csehekről a magyarok csupán 5 százalékának jut eszébe Havel, szemben a szlovákokkal, akik között 40 százalék nevezte meg őt. Igaz, a magyarok majd 90 százaléka tudott más cseh történelmi személyiséget említeni, míg ugyanez csak a megkérdezett szlovákok 35 százalékának sikerült. Nincs okunk büszkeségre a lengyeleket illetően se, hiszen a magyarok 10 százaléka említette II. János Pál pápát, bár a helyzet itt is hasonló, mint Havel esetében, hiszen a magyarok 80 százaléka meg tudott nevezni valamilyen más lengyel személyiséget. Kádár Jánost említette a csehek 14 százaléka, ő szerencsére csak 2 százaléknyi lengyelnek jut rólunk az eszébe, és 90 százalékuk fel tud idézni más magyarokat a történelemből.

Elgondolkodtató továbbá, hogy a magyarok körében hagyott legkevésbé pozitív emléket a kommunizmus összeomlása, a megkérdezettek alig több mint fele értékelte előremutatónak az eseménysort. Ez az arány a lengyeleknél 75 százalék. Az uniós csatlakozás szintén nem tartozik a „kedvenc” történelmi eseményeinkhez, ám a cseheknél még kevésbé értékelik, egészen pontosan 43 százalék vallotta, hogy ennek megtörténte jó volt. A visegrádi együttműködést viszont továbbra is majd mindegyik országban kedvezően ítélték meg.

Forrás >>