Az EU egyre kevésbé figyel a kisebbségekre

Az EU egyre kevésbé hallja meg a nemzeti kisebbségek problémáját, és a közösségi szintről érkező válasz mindig ugyanaz: a kisebbségvédelem kérdése nemzeti hatáskörbe tartozik.

WA
2012. 02. 24. 9:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az észak-rajna–vesztfáliai tartományi parlament épületében a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (NYEOMSZSZ) és a Németországi Magyar Szervezetek Szövetsége (BOUD) szervezte a csütörtökön kezdődött kétnapos rendezvényt, együttműködve a Dél-tiroli Népcsoportok Intézetével. Péntek délelőtt Gál Kinga videoüzenetének lejátszása után Eplényi Kata, az EP-képviselő munkatársa ismertette részletesen az EU kisebbségvédelmi eszköztárát és az EP-ben működő – az elmúlt két és fél évben Gál Kinga által vezetett – kisebbségügyi munkacsoport tapasztalatait.

A videoüzenetben a magyar néppárti EP-képviselő felhívta a figyelmet arra: a magyarok nincsenek egyedül Európában kisebbségi problémáikkal, hiszen közel százmillióan érintettek a nemzeti kisebbségeket, regionális nyelveket, illetve nemzeti közösségeket érintő kérdésekben. Szerinte azonban Magyarország 2004-es EU-csatlakozása óta tapasztalható, hogy az EU egyre kevésbé hallja meg a nemzeti kisebbségek problémáját.

Mást értenek kisebbség alatt

„Mi, akik látjuk, hogy milyen komoly problémákkal szembesülnek Európa őshonos nyelvi kisebbségei, és lépten-nyomon felhívjuk a figyelmet azokra a sérelmekre, amelyeket a nemzetállamok követnek el kisebbségeik ellen, keserűen küzdünk a képmutatás és a kettős mérce ellen” – fogalmazott Gál Kinga. Kitért arra is, hogy mást értenek kisebbség alatt a régi és az új tagállamok, összemosva a bevándorló kisebbségeket az őshonosokkal, a nyelvi-nemzeti kisebbségeket más kisebbségekkel, „ami sajnos ahhoz vezet, hogy végül nem lehet a problémákat megoldani, a nagy általános keretben szétfolyik minden”.

Elismerte, hogy ezen valamelyest változtat a lisszaboni szerződés életbe lépése, illetve az alapjogi charta jogi erőre emelkedése, de leszögezte: önmagukban még ezek sem elegendőek ahhoz, hogy az Európai Unió a kisebbségvédelem területén konkrét ügyekben az általános diszkrimináció tilalmán túlmenő közösségi szinten lépjen fel.

„Továbbra is az adott tagállami vezetők politikai akaratán múlik majd, mennyire érezheti magát egy-egy kisebbségi közösség otthon a hazájában, és lát jövőképet gyermekei számára” – jegyezte meg. Úgy vélekedett ezért, hogy az unió által kínált valamennyi eszközt, a kapcsolatteremtés és érdekképviselet minden formáját működtetnie kell egy-egy közösségnek, „hogy jelen legyen Európa térképén, nem csak fizikailag, de gondjaival, a kívánt megoldásokkal egyaránt”.

Gál Kinga az EP-munkacsoport sikereként könyvelte el annak a nemzetközi intézményi hálózatnak a kiépítését, amelyért az elmúlt időszakban dolgoztak kollégáikkal, és amelytől azt remélik, hogy „a jövőben közelebb kerülnek egymáshoz a döntéshozók és az érintettek, a politikum és az akadémia, és nem utolsósorban a különböző kisebbségi közösségek”.

A düsseldorfi konferencián szerte Európából húsz rangos előadó mutatja be a kisebbségvédelemmel kapcsolatos eddigi tapasztalatokat, a jelenlegi lehetőségeket és a további kihívásokat. Kiemelten foglalkoznak a Kárpát-medencében élő magyar kisebbségek kérdésével.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.