Jon Huntsman, a verseny egykori résztvevője már beállt Romney mögé, most azonban úgy tűnik, megbánta korábbi döntését. Az MSNBC-nek nyilatkozva arról beszélt, szeretné, ha új jelölt tűnne fel a láthatáron, a jelenlegiek ugyanis nem rendelkeznek megfelelő elképzelésekkel az ország megújítását illetően. „Új ötletekre van szükségünk a fáradt, régi sablonok helyett” – fogalmazott. Hasonló véleményt fogalmazott meg Haley Barbour, Mississippi nemrég leköszönt kormányzója is. „Ha a választók továbbra sem hoznak egyértelmű döntést, megvan az esélye, hogy egy új jelölt száll be a küzdelembe” – vélekedett Barbour. A kormányzó indulását fél éve még a legtöbben biztosra vették, és a jelenlegi mezőnyt látva bizonyára sokan sajnálják, hogy végül mégsem szállt ringbe – ami azonban késik, az nem múlik, mondhatnánk jelenlegi megjegyzését látva.
A fent említett konzervatívok kritikus szavai ugyanakkor eltörpülnek Frank Prochaska oxfordi történész véleménye mellett. Az amerikai születésű professzor „szellemi törpéknek” nevezi a konzervatív jelöltségért küzdő politikusokat, akik semmi másra nem képesek, mint újra és újra előadni azokat a demagóg szólamokat, melyeket a pártelit és a „hívők” elvárnak tőlük. Ha az oly nagyra becsült alapító atyák ma visszatérnének, „marakodó senkiket” találnának a politika felső köreiben.
A tegnap esti, szám szerint huszadik republikánus televíziós vitából végül Romney került ki győztesen, legalábbis ami a közvélemény-kutatók adatait illeti. Santorum Michiganben elvesztette 6-8 pontos előnyét, és már csupán néhány tized százalékkal vezet ellenfele előtt. A versenybe azonban egy harmadik fontos személy is beszállt: Barack Obama. Az elnök televíziós hirdetését néhány nappal a republikánus előválasztás előtt kezdték sugározni. A reklám felemlegeti, hogy a konzervatívok a válság kirobbanása idején tiltakoztak a detroiti autóipar megmentése ellen, míg a banki mentőcsomagot gondolkodás nélkül megszavazták. Egyedül Obama segített az egymillió michigani munkásnak – sugallja a hirdetés.
(USA Today, usatoday.com, Boston Globe, boston.com, The Guardian, guardian.co.uk)