A szerb rendőrség a jarinjei átkelő közelében, Rudnicánál lezárta azt a helyet, ahonnan kora reggel eltávolították a barikádokat: sem újságírókat, sem idegeneket nem engednek a közelbe. A Beta belgrádi hírügynökség beszámolója szerint az úttorlaszokat reggel polgári ruhás, maszkos férfiak távolították el és távozásra szólították fel azokat a szerb fiatalokat is, akik az elmúlt hónapokban az úttorlaszoknál tartózkodtak.
Tömegsír?
A Raska dél-szerbiai város közelében fekvő Rudnica kőfejtővel kapcsolatosan az EU koszovói igazságügyi és rendőri missziója (EULEX) a minap hivatalosan is kérte Belgrádot: derítse ki, hogy igazak-e az állítások, miszerint a Rudnica kőfejtőben tömegsír van. Az EULEX éves jelentése ugyanis azzal a gyanúperrel él, hogy a rudnicai kőfejtő 300 ember földi maradványait rejti.
Xavier Bout de Marnhac, az EULEX vezetője csütörtökön Belgrádban a Tanjug hírügynökségnek adott nyilatkozatában kifejtette, hogy ez az ügy „már hosszú ideje terítéken van” és – amint azt De Marnhac hangsúlyozta – „nem biztosak abban, hogy van ott valami, de bizonyos jelekből arra következtetnek, hogy lehet (a kőfejtőben) valami, és ha ez így van, akkor az ügyben vizsgálatot indítanak”.
Mozgási szabadság
Xavier Bout de Marnhac egyébként kiemelte: a helyzet bizonyos fokú javulása ellenére Koszovóban vannak még olyan térségek, ahol „korántsem beszélhetünk feltétlen mozgási szabadságról”. „A szabad mozgást (az EULEX számára) folyamatosan és feltétel nélkül biztosítani kell és e tekintetben nem változott álláspontunk” – hangsúlyozta az EU koszovói igazságügyi és rendőri missziójának vezetője.
Emlékeztetett arra, hogy az EULEX egyik legfontosabb feladata a jogállam helyreállítása Koszovóban, és a misszió egységeinek szabad mozgása kulcsfontosságú tényező a különböző vizsgálatok lefolytatásánál. Ez utóbbi feladatok az EULEX hatáskörében kiemelt szerepet játszanak és közéjük tartózik az észak-koszovói átkelőknél történt incidensek hátterének a kiderítése, valamint az állítólagos szervkereskedelemmel összefüggő vizsgálatok lefolytatása.
Összecsapások
Tavaly, a nyár dereka óta többször is rendkívül kiéleződött a helyzet az észak-koszovói átkelőknél emelt barikádoknál. Az észak-koszovói szerbek több tucat úttorlaszt létesítettek, hogy megakadályozzák az EULEX egységeit abban, hogy koszovói vámosokat és rendőröket szállítsanak a Brnjak és Jarinje átkelőkhöz. A nemzetközi békefenntartók (KFOR) katonái többször megkísérelték felszámolni az útakadályokat, és ennek során összecsapásokra is sor került a helyi szerbek és a KFOR egységei között, amelyeknek mindkét oldalon sok sérültje és sebesültje is volt.