A kancellár kínai körútjának második állomásán, Kantonban – a dél-kínai Kuangtung tartomány fővárosában – szombaton tervezte meglátogatni a Nanfang lapcsoportot, amelynek egy népszerű heti kiadványát, a Nanfancsoumót a német küldöttség által kiadott hivatalos sajtóanyag „bizonyos dolgokra kritikusan reflektáló” kiadványként jellemzett.
A német küldöttség tájékoztatása szerint a tervezett találkozót – amelynek megszervezését hosszas huzavona előzte meg – a lap mondta le. Ebből mindenki levonhatja a saját következtetését – kommentálta a történteket a delegáció egy névtelenül nyilatkozó tagja. Merkel kínai útját megelőzően írásbeli interjút is adott a Nanfangcsoumónak.
Kínai források szerint a vizit meghiúsulása mögött a kínai vezetés politikai nyomása áll, az azonban nem egyértelmű, hogy a tartományi, avagy a központi kormányé.
Kantonban Merkel szombaton találkozik majd a kínai állami irányítású „hazafias” (azaz párthű) katolikus egyház és a Vatikán által egyaránt elismert Joseph Kan Csün-csiu (Gan Junqiu) érsekkel.
A kínai állami egyház nem ismeri el a pápa autoritását az egyházi struktúrák felett, nem fogadja el, hogy egyedül a pápa formáljon jogot a főpapi kinevezésekre, így személyi kérdésekben nem gyakori az egyetértés a helyi és a vatikáni vallási vezetők közt.
A kommunista ország és a Vatikán közti kapcsolatok 1951-es megszakadása óta a katolikus hitélet jelentős korlátozása jellemző a kelet-ázsiai országra. Míg az állami egyház ötmillió taggal rendelkezik, addig a Vatikánhoz hű, és emiatt gyakran üldöztetésnek kitett nem hivatalos („földalatti”) kínai keresztény közösség tízmillió hívőt számlál.

Nagykanizsa híres a vicces kocsmanevekről, hallott már a Tanácsházáról?