Vádemelés miatt mond le a miniszter

Lemondott pénteken a brit energiaügyi miniszter, akit azzal vádolnak, hogy egy korábbi gyorshajtási ügyben félrevezette az igazságszolgáltatást.

WA
2012. 02. 03. 13:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Chris Huhne a konzervatív–liberális koalíció kisebbik pártját, a Liberális Demokratákat képviselte a brit kormányban.

Az ügy még 2003-ra nyúlik vissza, amikor Huhne gépkocsiját egy sebesség-ellenőrző kamera lefényképezte. A politikus az eset után azt a tájékoztatást adta a hatóságoknak, hogy a kocsit felesége, Vicky Pryce vezette. Ezt akkor Huhne azóta elvált hitvese is megerősítette, így az ő jogosítványát terhelték meg három büntetőponttal.

Az angol-walesi koronaügyészség pénteken azonban bejelentette, hogy vádat emelnek Huhne és Vicky Pryce ellen, mivel az ügyben folytatott nyolchavi rendőrségi vizsgálat alapján bizonyosságot nyert, hogy Huhne vezette a járművet. Így hamis volt az az információ, hogy a közlekedési vétség idején a liberális demokrata politikus felesége ült a volánnál.

A „igazságszolgáltatás munkájának félrevezetése” – amivel Huhne-t és volt feleségét vádolják – többévi börtönnel sújtható, rendkívül súlyos bűncselekmény az angol–walesi törvények alapján. Huhne azonban a lemondásának bejelentését kísérő pénteki nyilatkozatában „mélységesen sajnálatosnak” nevezte az ügyészségi döntést, és ártatlannak mondta magát a terhére rótt bűncselekményben. Hozzátette: meg fogja magát védeni a bíróság előtt. Nyilatkozata szerint azért mondott le, mert nem akarta, hogy figyelmét meg kelljen osztania hivatali teendői és a törvény előtti védekezés között.

Huhne a konzervatív–liberális brit kormánykoalíció 2010. májusi megalakulása óta a harmadik vezető kormánytisztviselő, aki a személyét érintő botrány miatt kényszerült lemondani. Az első David Laws pénzügyminiszter-helyettes volt, aki a kormány hivatalba lépése után alig két héttel távozott. Laws, aki szintén a Liberális Demokratákat képviselte a kormányban, azután mondott le, hogy a sajtó feltárta: 2006 és 2009 között összesen több mint 40 ezer fontot (14 millió forintot) vett fel képviselői költségtérítés formájában londoni szolgálati lakásának bérleti díja után, ám nem fedte fel, hogy a lakás férfipartnere házában volt. A brit törvények tiltják, hogy a képviselők közpénzen béreljenek szolgálati szállást olyan ingatlanban, amely házas- vagy élettársuk birtokában van.

Tavaly októberben Liam Fox konzervatív párti védelmi miniszter mondott le, miután kiderült, hogy egy bizalmas barátja rendszeresen az ő tanácsadójának adta ki magát, és államközi eseményeken is jelen volt, jóllehet nem állt sem a védelmi tárca, sem a kormányzó Konzervatív Párt alkalmazásában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.