A Klubrádió, az egyik ellenzéki állomásnak tekintett független magyarországi rádióállomás harcba szállt, hogy visszakapja az új törvény alapján bevont frekvenciaengedélyét. Az illetékes magyarországi fellebbviteli bíróság hatályon kívül helyezte azt a korábbi döntést, amely a Klubrádió engedélyét egy másik állomásnak ítélte oda, így tehát folytatódik az engedélyért folyó csatározás – hangzott el.
A Fővárosi Ítélőtábla a múlt héten helyezte hatályon kívül a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának azt a határozatát, amellyel a testület az Autórádió Műsorszolgáltató Kft.-t nyilvánította a budapesti 95,3 MHz-es frekvencia nyertesének. Bővebben>>>
A rádió főszerkesztője, Vicsek Ferenc előadásában Dávid és Góliát küzdelméhez hasonlította a magyarországi rádióállomás által folytatott harcot. A rádiós szenvedélyes beszédében annak a véleményének adott hangot, hogy „a demokrácia védtelen, ha a kormány megtorpedózza a médiákat”.
Előadásában Amy Brouillette elmondta, hogy a Klubrádió esete nyomán „kiélesedtek a magyarországi médiatörvényről már annak tavalyi hatálybalépése óta folyó viták”. Az eset ráirányította a nemzetközi közvélemény figyelmét az EU médiapolitikáinak egyenlőtlenségeire, és felmerült a kérdés, vajon mit tehet és mit nem tehet az EU akkor, amikor egy tagállam megsérti az európai sajtószabadság elvét.
Amy Brouillette azt is elmondta, hogy számos európai államban, különösen Olaszországban és Franciaországban súlyos problémát jelent a kormány azon törekvése, hogy ellenőrzése alá vonja a médiát, Magyarország pedig példa arra a szélsőséges esetre, amikor a kormány „uralma alá hajtja” a médiahatóságot. „A magyarországi helyzet következtében az EU kritikus döntésre kényszerül a médiapolitikákhoz való hozzáállását illetően; eljött az ideje annak, hogy megválaszolja a kérdést: vajon kidolgozhatók és érvényesíthetők-e egységes médiaszabályok uniós szinten.”
A Radiodays Europe az egyetlen olyan konferencia, amelyet rádiózással foglalkozók szerveznek rádiózással foglalkozók számára. A konferencia Twitter-oldalán számosan támogatásukról biztosították a magyar rádiót.
Thorbjørn Jagland, az Európa Tanács (ET) főtitkára szerdán látogat Budapestre, hogy Orbán Viktor miniszterelnökkel, Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettessel, közigazgatási és igazságügyi miniszterrel és Martonyi János külügyminiszterrel tanácskozzon a bírósági reformról, az egyházügyi törvényről és a sajtószabadságról. Bővebben>>>