Helyi lakosok szerint a robbanások helyszínén füstoszlop emelkedik az ég felé.
Az állami televízió szerint terroristamerényletek történtek, az elkövetők gépkocsikba rejtett pokolgépeket hoztak működésbe. Az egyik robbantás egy felderítő központot, a másik pedig egy rendőrségi épületet ért. A halálos áldozatok pontos száma egyelőre nem ismert, mivel a hatóságok nyomban lezárták az épületek környékét. Az állami televízióban mutatott képsorokon több megcsonkított, illetve elszenesedett holttest volt látható.
Az utóbbi három hónapban számos robbantás történt Szíria nagyobb városaiban, esetenként 20–30 halálos áldozattal. A kormány az al-Kaida terrorszervezetet tette felelőssé e merényletekért, az ellenzék szerint viszont maga az Aszad-rezsim áll a történtek hátterében. Ajman az-Zavahiri, az al-Kaida vezére februárban videóüzenetben fordult a szíriai ellenzékhez, a kormány ellen vívott harc folytatására buzdítva aktivistáit.
A szombati robbantások két nappal követték a szíriai rezsim elleni felkelés kezdetének első évfordulóját. ENSZ-források becslése szerint 2011. március 15. óta legalább nyolcezer ember halt meg Szíriában.
A szíriai hadsereg pénteken is folytatta offenzíváját a lázadók ellen az északi Idlíb tartományban, ahol megölt újabb 45 embert. Bővebben>>>