Harcot hirdetett a pornó ellen

Az Obama-kormány gyakorlatilag a „pornófilmeseket támogatja a gyerekek helyett” – állapította meg Rick Santorum.

Kovács N. László
2012. 03. 16. 22:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elnökjelölt-aspiráns honlapján tette közzé a pornográfiáról szóló elképzeléseit. Santorum sérelmezi többek közt, hogy bár a jelenlegi szövetségi törvény „tiltja a durva pornográfia terjesztését, az mégis a lehető összes módon beszerezhető”. Az Obama-kormány nem törődik ezzel a „fenyegetéssel”, és nem hajlandó betartatni a törvényt. „Úgy látszik, ez a kormányzat inkább a pornófilmeseket támogatja a gyerekek és a családok helyett. Mindez azonnal megváltozna egy Santorum-kormány alatt” – fogalmaz a dokumentum. Santorum azt ígéri, ha megválasztják, olyan igazságügy-minisztert választ majd, aki szigorúan betartatja majd a pornográfiára vonatkozó törvényeket.

Az ügy természetesen vallási alapon is sérti a mélyen hívő katolikus politikus érzéseit, a kiáltvány szerint azonban tudományos okok is bizonyítják a szexvideók káros voltát. „A pornográfia káros agyi változásokat idéz elő mind a felnőtteknél, mind a gyermekeknél. A függőség elterjedt probléma, a gyermekek pedig átlagosan már tizenegy éves korukban szembesülnek durva szexuális tartalmú anyagokkal az interneten. A pornográfia szétrombolja a házasságokat és a kapcsolatokat, és negatívan befolyásolja a nőkről alkotott képet” – szól a szöveg, mely további adatokat is sorol.

thehill.com

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.