A VMSZ megerősödése garanciát jelent a magyaroknak

A Vajdasági Magyar Szövetség önálló politikai erőként való megerősödése jelent garanciát a magyar érdekérvényesítés hatékonyságára Szerbiában – közölte Németh Zsolt.

PR
2012. 04. 11. 13:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Németh Zsolt kedden és szerdán járt Szerbiában, azon belül is a Vajdaságban. Ellátogatott kedden Törökkanizsára (Novi Kneževac), Csókára, Zentára, Moholra (Mol) és Nagybecskerekre (Zrenjanin) is, több előadást tartott a nemzeti összetartozás fontosságáról. Szerdán Székelykevén (Skorenovac) járt, majd Belgrádban tárgyalt a szerb külügyminiszterrel.

Németh Zsolt szerdán az MTI-nek nyilatkozva elmondta: jelezte Vuk Jeremićnek, hogy látogatásával segíteni kívánja a VMSZ választási kampányát. Arról is tájékoztatta tárgyalópartnerét, hogy az elkövetkezendő hetekben több budapesti vezető, így Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is ellátogat Szerbiába. Pásztor István, a VMSZ elnöke erről korábban úgy vélekedett: nem jelent beavatkozást egy másik ország politikai életébe Orbán Viktor tervezett délvidéki látogatása, amelynek során a magyar miniszterelnök bekapcsolódik a VMSZ választási kampányába.

„Fontosnak tartjuk, hogy a vajdasági magyar közösség politikai képviselete saját szervezetén keresztül történjen, hiszen ez a közösség önálló politikai szubjektivitással rendelkezik. Fontosnak gondoljuk azt is, hogy ez a politikai képviselet megerősödjön az elkövetkezendő időben” – mondta szerbiai látogatása kapcsán Németh Zsolt. Budapest nem tartja célravezetőnek azt, hogy szerb pártokban tevékenykedő, magukat magyarnak valló személyeken keresztül működjön a magyarok érdekeinek képviselete, az önálló politikai szubjektivitást és a minél erősebb politikai képviseletet tartja kiemelkedően fontosnak helyi, tartományi és köztársasági szinten egyaránt – tette hozzá.


Az államtitkár kifejezte reményét, hogy az európai elkötelezettségű politikai erők, így a Boris Tadić államfő vezette Demokrata Párt (DS) jól szerepel a választásokon. Örömének adott hangot, hogy a VMSZ és az DS közötti együttműködésben nyitottság tapasztalható mindkét fél részéről, de fontos az, hogy megfelelő megállapodás jöjjön létre közöttük a nyitott kérdések rendezése és a jövőbeni koalíció esetleges folytatása érdekében.

Németh Zsolt kiemelte, hogy a szerb parlament által decemberben elfogadott vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvénnyel kapcsolatos viták lezárása után a kétoldalú kapcsolatok problémamentesek, fontos ugyanakkor a történelemből eredő nyitott kérdések rendezése. „Fontosnak tartjuk, hogy az ősz folyamán legfelsőbb, elnöki szinten fejet tudjunk hajtani a második világháborús vérengzések idején elpusztított magyar áldozatok előtt” – mondta az államtitkár, aki szerint már a múlt ősszel volt esély arra, hogy sor kerüljön az eseményre, de végül elmaradt.

Budapest az Európai Unióban látja Szerbia jövőjét

Budapest fontosnak tartja a határtérségben történő fejlesztéseket, így legkonkrétabb feladat az Ásotthalom és az észak-bácskai Királyhalom (Bački Vinogradi) közötti határátkelő megnyitása – mondta az államtitkár. Arról tájékoztatta Vuk Jeremićet, hogy Budapest az Európai Unióban látja Szerbia jövőjét, cselekedetekkel bizonyította ezt az elkötelezettségét, hiszen szerepet vállalt a tagjelölti státus kiharcolásában.

„Ahogy Horvátország csatlakozásában, Szerbia csatlakozásában is készek állunk feladatokat vállalni, és átadni a tapasztalatainkat” – mondta Németh Zsolt. A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hozzátette, hogy Budapest elkötelezett és nyitott mind a csatlakozási folyamattal, mind pedig a térség egészével kapcsolatos párbeszéd intenzívebbé tétele iránt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.