Rostoványi Zsolt Közel-Kelet-szakértő szerint nem valószínű, hogy rövid távon megoldódna a szíriai konfliktus, és ezen feltehetőleg az ENSZ Biztonsági Tanácsa által jóváhagyott megfigyelői misszió sem változtat.
A fegyvernyugvás hivatalosan múlt csütörtökön lépett életbe Szíriában. A tűzszünet ellenére a szíriai kormányerők vasárnap is tüzérségi támadást intéztek Homsz ellen, és hat ember életét oltották ki.
Susan Rice, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete úgy vélte: az erőszak újbóli fellángolása megkérdőjelezi Bassár el-Aszad szíriai elnök igazi szándékát, azt, hogy valóban be kívánja-e tartani a Kofi Annan által kidolgozott tervet.
„Úgy gondolom, hogy az EU vezetése pozitívan viszonyul a felvetéshez” – mondta a főtitkár Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfővel való találkozóját követően. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szombaton döntött egy harmincfős fegyvertelen megfigyelőcsoport Szíriába küldéséről. A megfigyelő misszió – amely a szíriai kormány és az ellenzék fegyveres csoportjai között életbe lépett törékeny tűzszünet betartását ellenőrizné – a tervek szerint később 250 fősre nőhet.
„Fel kell tenni a kérdést, hogy elegendő-e 250 megfigyelő. Úgy vélem, a jelenlegi helyzet és az ország méretének fényében nem – mondta Ban. – Ezért nagyon jelentős mobilitást igényel a misszió.” Ban az esetleges uniós segítségről hétfőn Brüsszelben folytatott tárgyalásokat Herman Rompuyjel, az Európai Tanács elnökével, José Manuel Barrosoval, az Európai Bizottság vezetőjével és Catherine Ashtonnal, az EU külügyi főképviselőjével is. „Arról beszéltünk, hogy az EU képes-e a mobilitás biztosításához szükséges eszközöket, például repülőgépeket és helikoptereket a rendelkezésünkre bocsátani” – mondta kedden Luxemburgban.
A szíriai helyzettel kapcsolatban közölte, az első megfigyelőcsoport megerősítette, hogy „egyes elszigetelt esetekben sajnos sor került erőszakra” a fegyvernyugvás életbe lépése óta, de „összességében betartják a tűzszünetet”. Az ENSZ-megfigyelők fegyveres védelme egyelőre nincs napirenden, a szíriai kormány feladata – tette hozzá.
„A tűzszünet megsértésére gyors választ kell adni”
Az ENSZ közvetítésével létrejött szíriai tűzszünet bármilyen megsértésére határozott és gyors választ kell adnia az ENSZ Biztonsági Tanácsának – jelentette ki Párizsban kedden a francia külügyminiszter. Alain Juppé a „Szíria barátai” nevű csoport újabb nemzetközi konferenciáját megnyitó beszédében arra is kitért, hogy a Damaszkusz elleni szankciók kezdenek eredményt felmutatni.
Juppé szerint a szíriai devizatartalék felére apadt. Bár pontos szám nem ismert, becslések szerint a szíriai külföldi tartalék eredetileg 17 milliárd dollár körül volt. A konferencián 57 ország vesz részt és bár nem várható, hogy újabb szankciókat határoznának el, a tapasztalatcsere a meglévők hatékonyabb alkalmazását szolgálja.