Obama egy hajszállal nyerhet?

Holtversenyt vagy igen csekély Obama-előnyt mutatott ki két közvélemény-kutatás az elnökválasztási küzdelem várható demokrata és republikánus jelöltjének támogatottságában.

PR
2012. 04. 19. 18:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hivatalban lévő elnök, Barack Obama és a republikánusok valószínű hivatalos jelöltje, Mitt Romney egyaránt 46 százalékos támogatottságot élvez a The New York Times és a CBS News által közösen elvégeztetett közvélemény-kutatás szerint. A felmérések alapján nem kizárt, hogy a kihívó jobban el tudja hitetni a választókkal, hogy javítani képes az életkörülményeiken, mint a Fehér Ház jelenlegi lakója.

A Quinnipac Egyetem szerint Obama 46:42 százalék arányban vezet, ám a megkérdezettek inkább Romneyban bíznak az olyan döntő kérdésekben, mint a gazdasági helyzet javulása, a munkahelyteremtés vagy az üzemanyagárak. Egyébként egy korábbi felmérésben is hangsúlyozzák, Obama újraválasztási esélyeire árnyékot vetnek a gazdasági kérdések.

A NYT/CBS-felmérés kimutatta, hogy az amerikaiak csaknem kétharmadának vannak aggályai a lakóingatlanával összefüggő kiadások miatt, és a megkérdezettek egyötöde jelezte, hogy az ingatlanja kevesebbet ér, mint amennyi a törlesztendő jelzálog. Az emberek egyharmadának megélhetési gondokat okozott az üzemanyagárak emelkedése, és tízből négy szülő nyilatkozott úgy, hogy nem tudja megfizetni a felsőoktatásnak azt a szintjét, amelyet eredetileg elképzelt a gyereke számára.

55 százalék bízik Romney gazdasági döntéseiben

A felmérés részvevőinek 55 százaléka vélekedett úgy, hogy Romney képes meghozni a helyes gazdasági döntéseket, míg Obamáról csak 51 százalék vélekedett így. Romney 28:26 százalékban vezet abban a kérdésben, hogy képes-e javítani az amerikaiak anyagi helyzetén. A negatív merítés ennél is többet mond: Obamáról 38 százalék véli úgy, hogy képes rontani, Romneyról ilyet csak 26 százalék feltételezett.

A Quinnipac Egyetem adatai szerint mind a demokrata, mind a republikánus szavazók többsége úgy véli, hogy a gazdaság állapota döntő lehet a novemberi választáson, és az amerikaiak 56 százaléka helyteleníti azt, ahogy Obama az ezzel kapcsolatos ügyeket intézi. A támogatók tábora mindössze 38 százalékos. Obama erős (49:39 százalékos) előnyt élvez a női szavazók táborában, valamint a szerethetőség terén (81:63).

Mint arról korábban beszámoltunk, egy hónap alatt 11-ről 4 százalékpontra csökkent Barack Obama amerikai elnök előnye Mitt Romneyval szemben egy április 17-én közzétett közvélemény-kutatás szerint.

„Az Obama-kormányzat gazdasági szabadságunk elleni támadása a fő oka annak, hogy ilyen lassú a recesszióból való kilábalás” – hangsúlyozta korábban Romney. Bár Romney hivatalosan még nem a Republikánus Párt elnökjelöltje, de fő ellenfele, Rick Santorum visszalépése után a stábja már akként igyekszik pozicionálni. Ugyanakkor hiába tudhatja tarsolyában az elnökjelöltséget Mitt Romney, pártja konzervatívabb szavazói továbbra sem lelkesednek a köpönyegforgatónak tartott politikusért.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.