„Hálás vagyok a javaslatért, azt elfogadom” – jelentette ki az államfő a JeR vezető tisztségviselőivel tartott találkozón a Moszkva melletti Gorkiban.
„Szeretnék köszönetet mondani önöknek azért a bizalomért, amelyet belém vetettek ezzel a javaslattal, és Vlagyimir Vlagyimirovics Putyinnak is, aki nyilatkozatot tett, javasolva, hogy legyek a párt elnöke” – mondta Medvegyev az orosz elnöki rezidencián fogadva a JeR vezetőit.
Putyin távozó miniszterelnökként kedden közölte, hogy május 7-i elnöki beiktatása után lemond az Egységes Oroszország (JeR) elnöki posztjáról, s azt Dmitrij Medvegyev távozó államfőnek adja át.
A márciusi elnökválasztáson már harmadszor, ezúttal hat évre államfőnek választott Putyin a párt vezetése előtt beszélve kezdeményezte, hogy a JeR májusi rendkívüli kongresszusa az általa kormányfőnek jelölt Medvegyevet válassza pártelnökké. Ő vezette már a párt listáját is a decemberi parlamenti választásokon, annak ellenére, hogy a pártnak nem tagja, ahogy Putyin sem. Bővebben>>>
Medvegyev a gorki találkozón egyebek közt azt hangoztatta, hogy mekkora felelősség hárul rá a pártelnöki poszt vállalásával. „Nemcsak a párt sorsáról van szó, habár elég hosszú ideje már nem tartom magamat távol attól, ami a pártban történik, s támaszkodtam az Egységes Oroszországra az állami és a politikai kurzus érvényesítésében, hanem az ország fejlődéséről is…” – fejtegette.
A 2001-ben Putyin elnök támogatására létrehozott Egységes Oroszország 2007-ben még alkotmányos többséget szerzett a parlamentben, a tavaly december 4-i választáson azonban már csak a szavazatok 49,3 százalékát szerezte meg. Igaz, a dumában így is a JeR-é a legnagyobb frakció, de a hatalom pártjának helyzetét azóta tovább gyengítették a decemberi parlamenti választásokat kísérő választási csalások ellen szervezett ellenzéki tiltakozások.