A hajó kapitánya arról számolt be, hogy a koreai hatóság emberei figyelmeztetés nélkül léptek a hajó fedélzetére, rendkívül erőszakosak voltak, őt és a hajó 12 fős legénységét megverték. Ötüket súlyosan bántalmazták, hárman a helyszínen kómába estek – mondta a kapitány.
A halászok tilosban jártak, az eset január 17-én történt Dél-Korea kizárólagos gazdasági övezetében. A csöcsiangi halászokat őrizetben tartották Jeju szigetén és egy hét múlva szabadultak, miután Jan Ko-csing, a tulajdonos kifizetett 80 millió von (15,6 millió forint) értékű biztosítékot.
Jan márciusban ügyvédet fogadott, aki keresetet nyújtott be a parti őrség tagjai ellen. Álláspontja szerint a veréssel megsértették a nemzetközi törvényeket és a halászok emberi jogait.
A dél-koreai Jeju szigetének bírósága április 20-án fogadta be a halászok jogi képviselőjének beadványát, a tárgyalásra előreláthatóan május közepe és június vége között kerülhet sor – közölte Jan.

Nem fogja elhinni, milyen módszerrel lopott a tolvaj trió a kecskeméti áruházban