A beszámolók szerint mintegy száz jármű érkezett fegyveresekkel megrakva Timbuktu városhoz. Ellenőrzésük alá vonták a keleti és déli megközelítési útvonalakat, és benyomultak a központba is, ahol a polgári védelem laktanyáját akarják elfoglalni. „Állig fel vannak fegyverezve” – mondta egy helyi lakos.
A városban jelen vannak más irreguláris erők is: a tuareg törzsből szerveződött Azavadi Nemzeti Felszabadítás Mozgalom (MNLA) és az Anszár ed-Din nevű iszlamista csoport. Ez utóbbiak a város nyugati és északi bejáratainál helyezkednek el.
Az FNLA Mali arab lakosaiból toborozza embereit. Magáról azt állítja, hogy önvédelemből alakult, mert a mali kormány magára hagyta az Északot. Ötszáz harcosa van, nem vallási alapon álló szervezet, és fel akarja szabadítani az országrészt, amelyet egy hónapja foglaltak el iszlamisták és önrendelkezést követelő tuaregek.
Az MNO korábban megírta, hogy Maliban szerdán megalakult az új polgári kormány a márciusi katonai puccs részleges kudarca után, de egyes kulcsposztokon még mindig a hadsereg tagjai állnak.

Itt van, amit mindenki várt: ünnepel Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka – fotó