Üzent a Külügyminisztérium: engedjék el Tóásót

A tárca a bolíviai kormánytól és igazságügyi szervektől azt kéri, hogy tartsák be a saját büntetőeljárási törvényük határidőkre vonatkozó szabályait.

BL
2012. 04. 19. 16:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tárca csütörtöki, a Tóásó Előd-ügy kirobbanásának harmadik évfordulója alkalmából eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: „Bolívia szuverén jogát nem vonjuk kétségbe arra vonatkozóan, hogy a területén bűncselekmény elkövetésével gyanúsított személyeket felelősségre vonják, azonban a magyar kormány kezdettől fogva hangsúlyozza, hogy elutasít mindenfajta terrorista tevékenységet”. Magyarország megad minden jogszerű konzuli és egyéb segítséget „a bajba jutott magyar állampolgárnak, és követeli, hogy a bolíviai hatóságok igazságos, átlátható, pártatlan, politikai befolyástól mentes eljárás során hozzanak döntést a büntetőjogi felelősség kérdésében.”

Mint felidézték, 2012. április 16-án volt három éve annak, hogy a bolíviai különleges erők felszámoltak egy állítólagos terrorista csoportot Santa Cruz városában, s az akció során életét vesztette a magyar állampolgársággal is rendelkező Rózsa-Flores Euardo, az erdélyi magyar Magyarosi Árpád és az ír Michael Dwyer. Tóásó Előd magyar állampolgárt letartóztatták, s a bolíviai hatóságok fegyveres felkelés és terrorizmus vádjával azóta is fogva tartják.

A La Razón című bolíviai lap szerdán a honlapján azt írta: a vádlottak előzetes letartóztatásának megszüntetését fogják kérvényezni Tóásó Előd és horvát–bolíviai társa ügyvédei a Rózsa-Flores Eduardo nevéhez kötődő, úgynevezett terrorista összeesküvési ügyben. Gerardo Prado, az erdélyi születésű Tóásó Előd és a horvát–bolíviai állampolgárságú Mario Francisco Tádic Astorga – mindketten Rózsa csoportjának tagjai voltak – védőügyvédje nyilatkozatában azt hangoztatta, hogy „a pernek el kellett volna már évülnie, hiszen ezt mondja ki a bolíviai büntetőeljárási kódex 133. cikke. A feljelentést követő három éven belül be kell fejezni a pert, vagyis már elévült.”

A védőügyvéd szerint Tóásó és Tádic őrizetének a megszüntetése érdekében már hivatalból is el kellett volna járniuk a hatóságoknak, s erről az illetékes törvényszéknek beadványt nyújt be, melyben kéri az eljárás megszüntetését a következő napokban.

Május 15-én ül össze az a bolíviai bíróság, amely megkezdi az úgynevezett terrorista összeesküvési ügy érdemi szakaszának tárgyalását, miután tavaly november elején az illetékes bolíviai bíróság lezárta a per vádemelési szakaszát, és esküdtszék elé utalta a 39 gyanúsítottat, köztük Tóásó Elődöt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.