Ezt egyetlen állam sem tagadhatja meg polgáraitól

Hillary Clinton arra szólította fel Kínát, hogy tartsa tiszteletben állampolgárai „vágyait és méltóságát”.

WA
2012. 05. 03. 5:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kínai vezető ezt csütörtökön Pekingben, a kínai–amerikai stratégiai és gazdasági párbeszéd évente tartott kétnapos tanácskozásának megnyitója alkalmából hangoztatta, kiemelve: a két országnak kölcsönösen tisztelnie kell egymást, még ha nem is értenek egyet sok tekintetben.

Hillary Clinton amerikai külügyminiszter – akit Pekingbe elkísért Timothy Geithner pénzügyminiszter is – a megbeszélés kezdetekor azt vetette fel: Kínának segítenie kell világossá tenni Észak-Koreának, hogy kerülnie kell a jövőben „a további provokációkat” – ezzel az újabb phenjani nukleáris kísérleti robbantás előkészületeire utalt.

Clinton emellett arra szólította fel Kínát, hogy tartsa tiszteletben állampolgárai „vágyait és méltóságát”, mivel ezt szerinte egyetlen állam sem tagadhatja meg polgáraitól. Nem említette ugyanakkor név szerint az egyik legismertebb kínai jogvédő aktivistát, a vak Csen Kuang-csenget (Chen Guangcheng), aki a múlt héten szökött meg házi őrizetéből, az amerikai képviseleten keresett menedéket, majd onnan hat nap múlva, szerdán önként távozott, s akinek ügye az utóbbi napokban beárnyékolta a kétoldalú viszonyt.


Ehhez kreatív gondolkodás kell

Szakítani kellene azzal a hagyományos nézettel, hogy a nagyhatalmak előbb vagy utóbb konfliktusba kerülnek egymással, s ehelyett a meghatározó hatalmak közötti kapcsolatépítés új formáit volna jó megkeresni – jelentette ki a kínai államelnök.

Függetlenül attól, hogy a világban milyen változások történnek és a két országban a helyzet hogyan alakul, Kínának és az Egyesült Államoknak elkötelezetten törekednie kell arra, hogy egy újfajta kapcsolati rendszer szülessen a meghatározó államok között – húzta alá Hu, megjegyezve, hogy ehhez kreatív gondolkodásra van szükség.

„Hu szerint az »új típusú« kapcsolat megalapozásához Kínának és az Egyesült Államoknak az egyenlőség, a kölcsönös megértés és tisztelet alapján kell cselekedniük, s a különbségeket korrekt módon kell kezelniük. Megismételte: fontosnak tartja egymás érdekeinek és aggodalmainak elfogadását és tiszteletben tartását.

A kínai elnök kiemelte: az általa javasolt út csak a kölcsönös bizalom esetén valósítható meg. A világ elég nagy ahhoz, hogy Kína és az Egyesült Államok más országokkal együtt, békében fejlődhessenek – mondta.

A két országnak a békét és a stabilitást kell elősegítenie az ázsiai és csendes-óceáni térségben, s fokoznia kell a térségi és nemzetközi ügyekben összehangolt fellépésüket – jelentette ki Hu.

Joguk van más utat választani

A tárgyalásokon Kína delegációvezetője, Taj Ping-kuo (Dai Bingguo), a külügyeket a kormányban a legmagasabb szinten felügyelő államtanácsos beszédében arra figyelmeztetett: senki se várja a kínai emberektől, hogy elhagyják a saját útjukat. Hangsúlyozta, hogy az államközi kapcsolatokban mennyire fontos az alapvető nemzetközi normák betartása, egymás szuverenitásának, alapvető érdekeinek, a másik ország társadalmi rendszerének és fejlődési módjának tisztelete.

„Az 1,3 milliárd kínainak jogában áll másfajta fejlődési utat választani, mint amilyen az Egyesült Államoké vagy más nyugati országoké. Egy olyan utat, amely megfelel Kína nemzeti feltételeinek, s egyaránt gyümölcsöző a kínaiaknak és a külvilágnak is” – húzta alá Taj.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.