Úgy tűnik, megismétlik a rokkantbiztosításoknál elkövetett hibákat, ahol először nem vettek tudomást a problémákról, majd maguk előtt görgették azokat, végül megszorításokra kényszerültek. Történt ez annak ellenére, hogy a riasztó jeleket már nem lehet nem észre venni. Az úgynevezett kiegészítő szolgáltatások költsége az elmúlt öt esztendőben 40 százalékkal, 3,1 milliárdról 4,3 milliárd frankra emelkedett.
Lényegében három kérdés okozza a legnagyobb feszültséget a magánnyugdíjkasszáknál. Az idősödő lakosság és a növekvő ápolási igények mellett a magánnyugdíjpénztárak hibás ösztönzőit teszik felelőssé.
A túlnyomó többség a nyugdíjazáskor teljes nyugdíjtőkéjét felveszi, majd ezt követően a pénzt többé-kevésbé értelmesen befekteti. Mások felélik az összegyűjtött összeget; utazásokra, egy új autóra, vagy a ház felújítására költenek, majd ha elfogyott pénzük, akkor kiegészítő támogatásokat igényelnek a megfelelő szervezetektől.
A szövetségi bíróság 1989-ben egy jogegységi döntése alapján mindez jár is. A cikk példaként egy baseli nő esetét említi, aki a nyugdíjazásakor a neki járó 87 000 frankot felvette, de egy évvel később már csak 700 frankja maradt, mert a pénzét mallorcai, madeirai és New York-i utakra költötte. Amikor a nő kiegészítő támogatást kért, akkor Basel kanton ennek kiszámításába bele kívánta vonni a korábban felélt vagyont is. A szövetségi bíróság azonban arra hivatkozva utasította el ezt az érvelést, hogy a jogszabályok nem adnak lehetőséget arra, hogy „életvezetési ellenőrzést” gyakoroljanak a támogatást kérővel szemben. Ehelyett a hatóságoknak a valós viszonyokból kell kiindulniuk, az okok és indokok keresése nélkül.
Nehéz helyzethez vezethet a nyugdíjtőke hibás befektetése is. Egy férfi 2000 őszén közel 540 000 svájci frankot vett fel a bankjában. A nyugdíjtőkét a bank tanácsadójának javaslatára amerikai ingatlanalapokba fejtette, így a befektetett vagyon kilenc év múlva 80 000 frankra zsugorodott és a hölgy szociális támogatásért folyamodott.
A nyugdíjtőke felvételének lehetőségével a biztosítottak fele él – 35 százalékuk teljesen, 15 százalék részben. Feltűnő, hogy a kifizettetés lehetőségével az alacsony és közepes vagyoni kategóriába tartozók élnek, akik később a legtöbbször folyamodnak kiegészítő támogatásért.
A bankok örülnek annak, ha ilyen befejtetéseket kezelhetnek. S a nyugdíjkasszák sem szomorkodnak, ha a nyugdíjasok kifizettetik a pénzüket, mert akkor megszabadulnak az illető nyugdíjigényeitől.
Aki saját vállalkozást alapít, az még nyugdíjba menetele előtt lehívhatja nyugdíjjogosultságát. Ezzel a lehetőséggel évente 8000–12 000 személy él, és átlagosan 135 000 franknyi összeget fizetnek ki. Svájcban minden negyedik egyéni vállalkozás elindítása ilyen módon történik. Ha a vállalkozás eredményes, akkor a tulajdonos maga söpri be a hasznot, ha nem, akkor időskorában az adófizetőkhöz fordul támogatásért.
A kifizetés lehetőségével különösen azok élnek, akik később könnyen rászorulhatnak a kiegészítő támogatásokra. Most, amikor a kamatok alacsonyak, sokan elcsábulnak és olyan vásárlásokra adják a fejüket, melyeket igazán nem engedhetnek meg maguknak. Később, ha megemelkednek a kamatok, akkor kénytelenek lesznek a házat jóval alacsonyabb áron eladni. Ezekben az esetekben is nagy az esély arra, hogy az ügylet végén az adófizető állja a cechet.
(Tages-Anzeiger tagesanzeiger.ch)
