A hitel célja megkönnyíteni Egyiptom kereskedelmét az arab országokkal. Az összeg azonban eltörpülni látszik az egyéves politikai zűrzavar okozta gazdasági kár mellett. Egyiptom folyómérlegének hiánya a mostani pénzügyi év első kilenc hónapjában 11 milliárd dollárra ugrott, ez több mint kétszerese az egy évvel korábbinak, mert elapadt a tőkebeáramlás – emlékeztetett a Reuters hírügynökség.
Egyiptom sok forrásból szeretne támogatást, de a politikai bizonytalanság nagy akadály. Februárban 500 millió dollárt kért az ország az AMF-től és az Afrikai Fejlesztési Banktól (ADB), később egymilliárd dollárt a Világbanktól és 660 millió dollárt az Európai Uniótól, de egyelőre nincsenek megállapodások.
Egyiptom gazdasági növekedése idén 2 százalék alá lassul a tavalyi 2,5 százalékról – mondta az egyiptomi központi bank elnöke vasárnap a Reutersnek. Arra a kérdésre, hogy mi a lassulás oka, tömören és részletek említése nélkül így felelt: „Zajlik a forradalom”.
65 millió dolláros hitelt kap az ország
Az Arab Pénzügyi Alap 65 millió dolláros kereskedelmi hitelt szervez Egyiptomnak az arab országok központi bankjai, más pénzintézetei és saját maga részvételével.
2012. 06. 17. 13:53
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!