„Halál az arabokra”, „Bosszú” – ilyen héber nyelvű feliratokat fújtak több autóra a gumik kiszúrása után. A falut, amelynek arab neve Váhat-asz-Szalám, és mindkét nyelven „békeoázist” jelent, 1972-ben hozták létre a zsidó–arab együttélés példájaként.
Az izraeli rendőrség megerősítette a rongálások tényét, és hozzátette, hogy látható volt egy „Üdvözlet Ulpanából” feirat is, utalásként arra a ciszjordániai Bét-Él telep peremén létesült vadtelepre, amelynek július 1-ig való eltüntetését rendelte el az izraeli legfelső bíróság.
Benjámin Netanjahu miniszterelnök szerdán a kneszetben meghiúsította egy olyan törvény elfogadását, amellyel a telepes lobbi meg akarta kerülni a legfelső bíróságnak a palesztin magánföldön épült Ulpanára – és a többi vadtelepre is – vonatkozó döntését. A telepeseket megbékítendő azután a kormányfő engedélyezte 851 új lakás építését ciszjordániai telepeken.
Szélsőséges telepesek a megtorlás eszközeihez folyamodnak minden alkalommal, amikor a hatóságok korlátozzák vagy fékezik az építkezéseket az engedéllyel vagy anélkül létesült telepeken. Többnyire palesztin célpontokat támadnak meg – de izraelieket is –, és a helyszínen „Ez az ára” feliratokat hagynak.
Arab telepeseket provokáltak a „béke oázisában”
Ismeretlenek autógumikat szúrtak ki, a zsidó telepek bővítését támogató és palesztinellenes jelszavakat írtak a járművekre.
2012. 06. 08. 14:52
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!