Bomlásnak indult etióp holttesteket húztak ki a Nyasza-tóból

Legalább 47 ember vesztette életét – köztük Dél-Afrikába eljutni kívánó etiópiai bevándorlók – a Nyasza-tavon, ahol az őket szállító hajó felborult.

BuL
2012. 06. 21. 11:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az etiópiaiak feltételezhetően illegálisan akartak bejutni Tanzániából a tavon keresztül az Afrika délkeleti részén fekvő Malawiba, majd továbbutazni. A szerencsétlenség még hétfőn történt, de hivatalosan csak csütörtökön jelentették be.

A közelben lakó falusiak állítólag kihalásztak a vízből 47 – már erősen bomlásnak indult – holttestet, azokat azonnal el is temették egy közös sírba. A hatóságok keresnek még túlélőket, meg nem erősített hírek szerint a hajó utasai közül hatan menekültek meg. Három malawi állampolgárt, a menekülteket szállító hajó tulajdonosait letartóztatták.

Etiópiaiak százai próbálnak meg évente törvénytelen módon eljutni Dél-Afrikába Tanzánián és Malawin keresztül, s az említett tavon át, amely Mozambik területét is érinti. Öt évvel ezelőtt például mintegy ötven etiópiai menekültet találtak egy olajszállító hajó fenekén, ők Mozambikon keresztül akartak Dél-Afrikába utazni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.