Az autóbusz roncsai közt semmilyen alkatrészen nem találták annak jelét, hogy bármilyen műszaki meghibásodás okozta volna a szerencsétlenséget, így most a vizsgálat a sofőr lehetséges szerepére összpontosít – mondta Olivier Elsig. Mint hozzátette, kizárható az is, hogy valamely más jármű esetleges szerepét összefüggésbe hozzák a történtekkel. Ezenkívül a busz nem lépte túl a megengedett sebességet, és nem lehetett kiváltó ok az útburkolat minősége sem.
A sívakációról hazainduló belga gyerekeket szállító autóbusz egy enyhén balra kanyarodó alagútszakaszon letért a kijelölt sávról, és fékezés nélkül frontálisan belerohant a sávtól jobbra kiépített betonfalba. A fal egyébként olyan, aszfaltozott területet zárt le, amelyet műszaki hiba esetén félreállás céljából alakítottak ki. A tragédia után a sajtóban felmerült, hogy nem helyes, ha ilyen, a menetirányra csaknem merőleges falat hoznak létre.
A 34 éves sofőrről – aki szintén életét vesztette – annyit lehet tudni, hogy a baleset előtt mindössze néhány perccel vette át a volánt váltótársától. A vizsgálat megállapítása szerint előzőleg nem ivott alkoholt.
Az egyik hipotézis szerint, amelyet a belga sajtóban részletesen taglaltak, elképzelhető, hogy a sofőr CD-t cserélt vezetés közben.
Egy CD miatt halt meg 28 ember?
Nem volt műszaki oka a belga iskolások március 13-i svájci buszbalesetének, amelyben 28-an haltak meg, 24-en pedig megsérültek.
2012. 06. 15. 19:12
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!