Ismét rengett a föld Olaszországban

Olaszországban megkongatták a vészharangot, egy szakértői jelentés szerint ugyanis az ország északi részén újabb erős földrengések várhatók.

KA
2012. 06. 09. 12:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szombati, római sajtóértesülések szerint egy szakértőkből álló bizottság a május 20-i, illetve a május 29-i, összesen 26 halálos áldozatokat követelő, Emilia Romagna tartományt sújtó nagy erejű földmozgások után arra a következtetésre jutott, hogy további hasonló vagy még nagyobb erejű földrengések nem zárhatók ki. A bizottság jelentésében ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nincs semmifajta tudományosan megalapozott módszer egy esetleges rengés előrejelzésére.

Mario Monti kormánya ezt követően riadót fújt. A miniszterelnök külön nyilatkozatban utalt arra, hogy a hatóságok további intézkedéseket tesznek a lakosság védelme érdekében. Ugyanakkor ígéretet tett arra is, hogy fokozzák az erőfeszítéseket a májusi földrengések által sújtott körzetek újjáépítésének támogatására. Monti a bizottsági jelentés alapján kiemelte, hogy a földrengések nem jelezhetők előre, ugyanakkor közölte: a dokumentumban foglaltak nyomán a hatóságok a megelőző intézkedések megsokszorozását határozták el.

A szakértők úgy vélekedtek, hogy a várható földrengések által leginkább a felső-olaszországi Ferrara városa és közvetlen környéke veszélyeztetett. Ferrara polgármestere ezt követően beszámolt arról, hogy elrendelte az épületek biztonságának ellenőrzését. Óvott ugyanakkor a pániktól, illetve a riadalomkeltéstől.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.