Az MTI-hez is eljutott nagyköveti állásfoglalásban Szapáry megdöbbenésének adott hangot amiatt, hogy Kramer a jelentéssel kapcsolatban Magyarország „putyinizálódását” emlegette. „Kiábrándít, hogy valaki, akinek ilyen hatalmas tapasztalata van az emberi jogok terén a posztszovjet térségben, ilyen megjegyzéseket tesz Magyarországról” – írta.
Feltűnő következetlenség
Szapáry szerint a jelentés alapos elolvasása nyomán feltűnő következetlenség van a felvezető értékelő összefoglaló túlzóan általánosító vádjai között – amelyek csak politikai kliséket dolgoznak fel újra –, illetve a magyar ügyeknek a jelentésben lévő kiegyensúlyozottabb, „noha továbbra is nagyon politizált” leírása között. „Feltűnőnek találtam, hogy az egész szöveg tele van olyan hipotetikus feltételezésekkel, amelyeket nem lenne szabad szerepeltetni egy tekintélyes emberi jogi szervezet szakmai értékeléseiben” – írta, hozzátéve: magyar részről eddig is és ezután is elismerik, ha hibákat követtek el a jogalkotásban, de ő tiltakozik a nem helyénvaló összehasonlítások miatt. Szapáry javasolta, hogy a lehető leghamarabb tartsanak találkozót a jelentés legfontosabb megállapításainak nyílt és kritikus áttekintésére.
A Freedom House (FH) a tavalyi helyzetet értékelő, szerdán nyilvánosságra hozott jelentésében Magyarországot az utolsó helyen ugyan, de még a „megszilárdult demokráciákhoz” sorolta. Ugyanakkor a magyar és az ukrán példán keresztül érzékeltette azt, amit a Közép- és Kelet-Európában, valamint a volt Szovjetunióban érvényesülő antidemokratikus tendenciának nevez.
Kettős mérce
A magyar kormány viszont úgy vélte, hogy a washingtoni székhelyű szervezet megalapozatlan és több helyen hiteltelen érvelésre épülő jelentést adott ki. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) az MTI-hez szerdán eljuttatott reagálásában úgy fogalmazott, hogy a Freedom House kettős mércével méri a közép- és kelet-európai demokráciákat, miközben a „megértés legkisebb jelét sem mutatja” a kommunizmusból örökölt hibák miatt további változást igénylő térség, így Magyarország iránt.