Spórolásra készülnek a franciák

A közigazgatási költségek lefaragására készül az új francia kormány: 2013 és 2015 között folyamatos létszámleépítést terveznek.

Ruzsbaczky Zoltán
2012. 06. 21. 10:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Komoly lefaragásra készül a Jean-Marc Ayrault miniszterelnök vezette francia kormány. Ugyan korábban számos alkalommal bírálták a Sarkozy-vezetést a közszféra gyengítése miatt, most alighanem nekik is ehhez a módszerhez kell fordulniuk. A tervek szerint mindez nem érintene három kulcsfontosságú ágazatot: a védelmet, az oktatást és az igazságügyet.

A végső döntés a hírek szerint július végére várható, ekkorra döntik el, hogy melyik minisztériumot milyen mértékben érinti a leépítés. A jelenlegi elképzelés szerint három nyugdíjba vagy visszavonuló közalkalmazottat mindössze két újjal pótolnának, így jön ki az átlagos két és fél százalékos létszámleépítés a szóban forgó időszakban. Jean-Marc Ayrault miniszterelnöktől két cél teljesítését várják el: az egyik az ésszerű méretű állam megteremtése, a másik, hogy ezzel egy időben teremtsen 65 ezer munkahelyet a rendőrségnél, az oktatásban és az igazságszolgáltatásban.

Az állami szférában dolgozókkal járó költségek jelenleg a büdzsé több mint harminc százalékát emésztik fel. A jelenlegi tervek a Le Figaro szerint nyomást gyakorolnak majd a minisztériumokra. Szintén kemény lefaragásra készül a kabinet a különféle eszközök terén, úgymint szolgálati járművek, mobiltelefonok beszerzése. Ezek a típusú operatív kiadások az állami költségek nagyjából tizenkét százalékát teszik ki. Ezeket a jövő év során tíz, 2014–15-ben pedig három-három százalékkal mérsékelnék.

A Rio de Janeiróban tartózkodó François Hollande azonban cáfolta a létszámleépítést: „számomra ez valószínűtlennek tűnik”. Michel Sapin munkaügyi miniszter sem erősítette meg a munkaerő-lefaragást, azt azonban elismerte: a gépjárművek, mobiltelefonok és egyéb eszközök terén spórolásra van szükség.

A nemrég leváltott jobboldali Fillon-kabinet korábban kevésbé ambiciózus tervekkel állt elő a 2011–13-as időszakra vonatkozóan, ám ezt már az első évben sem sikerült tartani, ami jelzi: az új kormánynak is nehéz dolga lehet a közszférában megvalósítandó spórolással.

Mindeközben Alain Vidalies, a parlamenttel való kapcsolattartás minisztere a Le Monde-nak bevallotta: a kabinet tízmilliárd eurót szeretne előteremteni már idén, hogy tartani tudja a költségvetés számait. Hangsúlyozta azonban, hogy ez nem az ő hibájuk, a szocialista kormány mindössze május közepe óta van a helyén, tehát a felelősség nem őket terheli az előző kormány túlköltekezéséért.

(Le Figaro, Libération, Le Monde)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.