Szíria: visszafordíthatatlan lépésekről döntöttek

Megszületett a megállapodás a szíriai politikai átmenetről a Szíriáért Akciócsoport genfi külügyminiszteri találkozóján.

TK
2012. 06. 30. 17:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Kötött időkeretbe foglalt, egyértelmű és visszafordíthatatlan lépésekről” döntöttek – mondta Kofi Annan.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja, valamint Törökország, Irak, Kuvait és Katar külügyminiszterei, Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár és Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője megállapodott abban, hogy Szíriában teljes jogkörrel bíró nemzeti egységkormányt kell alakítani. Ebben részt vehetnek a jelenlegi kormány tagjai is. Alkotmányos reformra van szükség az országban, és szabad, igazságos választásokat kell rendezni – közölte Annan a megállapodást idézve.


A jelentés szerint továbbra sem tisztázott, hogy ki állt a májusi húlai vérengzés mögött, amelynek több mint száz halálos áldozata volt. A dokumentum ennek kapcsán ugyanakkor annak a nézetnek adott hangot, hogy a kormányerők valószínűleg több gyilkosságért is felelősek. A tanács jelentésében egyidejűleg felhívta a figyelmet arra is, hogy több helyi beszámoló a fegyveres lázadó csoportok által végrehajtott gyilkosságokról tesz említést. Egyre több támadás éri az Aszad-ellenes erők részéről a kisebbségben élő keresztényeket, mert a lázadók potenciális veszélyforrásnak, a regnáló elnök támogatóinak tartják őket. Bővebben>>>

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.