A baloldali Szociálliberális Unió (USL) kormánypárt közlése szerint 35 ezer ember követelte az elnök távozását, mert szerintük a jobboldali államfő túllépte jogkörét, amikor 2010-ben megszorításokat léptetett életbe. Ugyanakkor a Basescuval rokonszenvezők tömeggyűlésén a szervezők szerint 9 ezren voltak.
Az elnök sorsáról vasárnap referendum dönt. A jobb- és a baloldal közötti politikai konfliktus az USL májusi hatalomra kerülése óta élesedik, és csúcspontját akkor érte el, amikor a parlament felfüggesztette hivatalából Basescut, megnyitva az utat a vasárnapi népszavazás előtt. A konfliktus nyomán bizonytalanná vált a Nemzetközi Valutaalap hitelcsomagjának jövője, ami rekordmélységbe lökte a lejt. Az Európai Unió is súlyos bírálatokat fogalmazott meg Victor Ponta kormányával szemben.
„Traian Basescu rendszere alatt nem voltunk demokratikus ország, mert egyedül ő hozta meg a döntéseket – intézte szavait a tömeghez Ponta. – Nem a népnek kellene döntenie arról, hogy ki vezessen bennünket a jövőben?”
Közvélemény-kutatások szerint szinte biztosra vehető, hogy a referendumon a Basescu-ellenes voksok lesznek többségben, aminek következménye lehet, hogy három hónapon belül ki kell írni az államfőválasztást, amelyet valószínűleg az USL nyerne. Ahhoz azonban, hogy a referendum érvényes legyen, a választásra jogosultak fele plusz egy főnek kell részt vennie, ami némi esélyt adhat Basescunak. Amennyiben az ellenzék bojkottálja a népszavazást, kétségessé teheti az érvényességet. A júniusi önkormányzati választásokon 56 százalékos volt a részvétel.